Megvan az az érzés, amikor egyre az zakatol benned a könyvről, amit épp olvasol, vagy olvastál, hogy "úristen, ez annyira, de anyira jó!", de mégis visszafogod magad és azon igyekszel, hogy ne egymerő önlengés legyen, amikor összefoglalod a gondolataid róla? Na, én pont így vagyok S. A. Locryn: Edingburh kék fényei című regényével, amit a Smaragd Kiadónak köszönhetően olvashattam el. Ezért pedig végtelenül hálás vagyok, mert az idei év egyik kedvence lett számomra ez a történet.

Két dolog jár most a fejemben. Az egyik, hogy nekem ez a történet tetszett. Szerettem olvasni. Így utólag azt mondom, hogy sajnálnám, ha lemaradtam volna róla.

A másik pedig amire gondolok az, hogy valamiféle pillangóhatás, vagy inkább dominóelv - már nem is tudom melyik - érvényesült, hogy én oda jutottam, hogy a kezembe került Eve Rigel regénye. Mondom is, hogyan értem ezt.

E.K. Mindaleth ajánlására szereztem be és olvastam el egy másik kötetet (Chanda Gergő: Isten feketében) a Trivium Egyesület kínálatából, ahol Eve Rigel: Lien című regénye is megjelent. A kiadóhoz eljutott a véleményem, amit Chanda Gergő könyvéről írtam, ennek nyomán kaptam lehetőséget olvasni a Lien címet viselő történetet. Ezúton is nagyon köszönöm  lehetőséget!

Szeretem Marilyn Miller könyveit, mert amellett, hogy érzelmekkel teli, szenvedélyes történeteket alkot, ahol az ember egyszerre kap egy szórakoztató olvasmányt, de közben mindig valami lényeges dologra igyekszik felhívni a figyelmet. Együtt sírunk, nevetünk a szereplőkkel, akikért az utolsó betűig izgulhatunk, miközben elgondolkodtatnak a sorok közé rejtett mondanivalók.

Az írónő minden könyvét olvastam, így jól tudom, hogy minden egyes kötettel képes túlszárnyalni az előzőt, mégis minden alkalommal képes meglepetést okozni. Ezért is szeretem annyira a regényeit.