A vihar (4. rész)

Átok

 

lost-474124_1280.jpg

 

 

A város mellett elterülő erdő szélén fekete köd gomolygott. Sűrű, hátborzongató gonoszságot árasztó massza. Még a természet is jobbnak látta elkerülni, így sem a villámok, sem az eső nem érintette.

Mintha azon gondolkodott volna merre induljon, úgy lebegett a településre vezető út végén. Aztán mintegy döntésre jutva, megindult az esőtől sáros úton. Nyomában megfagyott a talaj, noha nyár közepén járt az idő, és a vihar ellenére sem hűlt le a levegő.

A házakhoz érve a sötétség lassan alakot öltött. Miután a köd eloszlott, nyomában egy fekete ruhába öltözött, megnyerő külsővel rendelkező férfi tűnt fel. Haját ősz szálak tarkították, amiből arra lehetett következtetni, hogy nem fiatal már, mégis könnyed léptekkel indult meg. Kezeit kitárva halk szavakat suttogott, izzó tekintete a távolba meredt. Hátborzongató látványt nyújtott a lángoló szemű sötét alak a vöröslő hold fényében.

Amelyik ház előtt elment, onnan rémült kiáltások, hátborzongató sikolyok hallatszottak. Ezután sorra szaladtak ki a házakból az emberek, de már nem voltak önmaguk. A szemük feketébe fordult, bőrük elszürkült. Egyfolytában sikoltoztak a fájdalomtól, mert csontjaik roppantak, testük változott, félelmetes és rusnya lénnyé alakultak. Már nem is kezeik voltak, hanem mancsuk, amelyek éles karmokban végződtek. Állkapcsuk megnyúlt, amelyben hatalmas tépőfogak csattogtak. Miután végbement a teljes átalakulás, fekete szemük vörösen kezdett izzani.

Mintha megérezték volna a veszedelmet, de lehet, hogy a sikolyok, a rémisztő hangok vezették ki az embereket azokból a házakból, melyeket az átok még nem ért el. Amikor meglátták a visszataszító lényeket, volt, aki úgy ledermedt, hogy mozdulni sem bírt, volt, aki menekülőre fogta.

 

Egy közeli fa mögött egy 14 éves forma, szőke srác reszketett. Óvatosan kilesett a vastag törzs mögül, miközben eső áztatta arcán patakokban folytak a könnyei, de csak hang nélkül, nem mert zajt csapni. Sírt félelmében és siratta azt a fekete hajú lányt, aki a legjobb barátja volt. Neki szerencséje volt, de Liv és a családja nem bírt elmenekülni, utolérte őket a szörnyűség. Épp tőlük jött el. Együtt tanultak, mint minden csütörtök délután, de ez a nap más volt. A lány sárga, apró lila virágokkal díszített könnyű kis nyári ruhát viselt. Jack csak arra emlékezett, hogy valamin nagyon nevettek, majd hirtelen megcsókolta a száján Livet, aki nem tiltakozott, sőt átkarolta, és visszacsókolta őt. Ezután arra eszmélt, hogy a lány előtt térdel és a combját simogatja, puszilgatja. Ekkor jött be az ajtón Liv apja, aki kirángatta onnan, miközben hangosan ordított vele, majd hatalmas pofont kevert le neki. Még most is égett az arca. Akkor nem félt, de most egyenesen rettegett, várta az alkalmat, hogy elszaladhasson anélkül, hogy felfedeznék. Látta mi történik az emberekkel, nem akart ő is úgy járni.

Úgy érezte sosem jön el a megfelelő pillanat, hogy megpattanjon onnan, ezért úgy döntött lesz, ami lesz, elindul. Torkában dobogó szívvel osont egyik fától a másikig, egyre távolodva a veszélytől.

Nem volt oda a természetért, de most hálás volt, hogy épp a gesztenyés sor mellett járt, amikor kitört a vész, így a közeli fa törzse mögé elrejtőzhetett. Most pedig a szelídgesztenyefák takarásában menekülhet.

Amikor már jókora távot megtett, szinte nem is látta, csak hallotta a szörnyek hadát, még akkor sem érezte magát biztonságban. Jó lett volna, ha gyorsabban haladna, de remegő lábai alig bírták el. Ekkor látott meg egy barna bringát a legközelebbi fa tövében eldobva. Nem tudta kié lehet, de arra gondolt, biztosan nem fogja hiányolni. Odaszaladt, felpattant rá, majd ahogy csak remegő lábai bírták, elkezdett tekerni. Egyre csak azon járt az esze, hogy valakinek szólnia kell, de tanácstalan volt, majd, mint egy isteni sugallatra eszébe jutott hová is fordulhatna. Ezután nem kímélve magát, eszeveszett tempót diktálva hajtott tova.

 

Mindeközben a tengerként kavargó szörnyek sokaságával maga mögött a sötét alak megállt. Kezével intett, mire a démoni lények serege megtorpant, hirtelen síri csend lett, megszűnt minden morgás, üvöltés.

 

Címkék: A vihar, irkák