Könyvszenvedély

2024.feb.29.
Írta: Könyvszenvedély komment

Komlóssy Vera - Csernus György (szerk.): Szingularitás

 

20240211_103857.jpg

 

Kedvelem az antológiákat, mert őszintén, sokszor nincs sem kedvem, sem energiám a hosszabb történetekhez. Olykor csak arra vágyom, hogy valami egészen rövid kis sztorit olvassak, aminek pár perc alatt a végére is érek.

Tovább

Anita Boza: Sötét vágyak fogságában

 

img_20240221_155734_527.jpg

 

Miután olvastam Anita Boza minden könyvét, sőt, igen kedvelem is őket, így tudom, hogy több vár rám, amikor egy történetének nekikezdek, mint egy drámával fűszerezett kalandos romantikus sztori. Ugyanis a lazaság mögött mindig meghúzódik valami komolyabb mondandó is. Így van ez a Sötét vágyak fogságának esetében is, csak itt még szívfájdítóbb sorok jelentek meg. Ez egy kicsit másabb, egy kicsit több, mint az eddigi regények.

Látszik, hogy folyamatosan fejlődnek Anita Boza írásai. A könnyedebb történelmi romantikustól eljutottunk egy sötét hangulatú, komolyabb témákat boncolgató sztorihoz.

Ha egészen őszinte akarok lenni, akkor elárulom, hogy voltak jelentek, amelyeket olvasva, még bennem is az vetődött fel, hogy az bizony ijesztő volt, így nagyon hamar oda jutottam, hogy este, sötétedés után már nem igazán mertem olvasni a regényt annak érdekében, hogy éjszaka nyugodtan tudjak aludni. Ez persze nem riasztott el az olvasástól, inkább ennek hatására még inkább élt bennem a vágy, hogy megtudjam mi minden fog még történni a könyvben.

Ez a kötet az ember elevenébe vág. Sötét, misztikus, borzongató, mély érzelmekkel teli, erősen megindító alkotás. Egyrészt ugye ott van a gyermekprostitúció és az emberrablás kérdése, ezt tetézi még a vudu vonal. Ezek alkottak egy igazán kemény, lélekfacsaró történetet, amelyet körbefont a misztikusság.

Tovább

Jud Meyrin: Vérbeli detektívek (Felföldi rejtélyek 3,5/Rózsakői rejtélyek 2,5)

 

covers_848976.jpg



Amikor két erős, határozott egyéniség kerül egymás mellé, akikre az is igaz nem mellesleg, hogy "ami elromolhat, az el is romlik",  akkor ott biztosan egy izgalmas és rendkívül szórakoztató olvasmány vár.

Tovább
süti beállítások módosítása