Kovács Dorka: Derült égből terhesség

 

20211105_061437.jpg

 

Várhatóan november közepe táján jelenik meg Kovács Dorkának, az Azanyja blog vezetőjének Derült égből terhesség című könyve.

Annyi minden árad a médából az ember felé, hogy a nagy dömpingben nem figyeltem fel Dorkára, és a blogjára, amit az anyasággal összefüggésben vezet. Ezt pedig, miután láláttam arra, mit is csinál, igazán sajnálom.

Nekem már kiskamaszok a gyermekeim, nem bölcsis, vagy ovis apróságok, de a mai napig elevenen él bennem az iskolakezdés előtti időszak. Akkoriban, amikor a gyermekeim kisebbek voltak, sem internetes fórumokba, sem könyvekbe nem futottam bele, ahol egy-egy anyuka mesélt volna kendőzetlenül a terhességről, a szülésről, vagy a gyermeknevelésről. Persze „tankönyvek”, meg szakemberek által üzemeltetett fórumok akadtak, de ezek nem azt adták, mint amikor a kisgyermekes anyukák őszintén tapasztalatot cserélnek.

Nekem maximum a terhesgondozáson, kismamatornán, vagy a védőnői tanácsadáson ücsörögve, illetve a játszótéri látogatások alkalmával megismert anyukák ismeretsége adatott meg. Ami félreértés ne essék, nagyon is jó, mert lélekmentő ismertségek születhetnek ezeken a helyeken. Olyanokkal akadhat össze az ember, akik idővel barátokká válnak, vagy csak egy időre maradnak mellettünk, de mindenképpen értékes kapcsolatok.

Ám azért ezek közül az ismeretségek közül is kevés az olyan, ahol tényleg teljesen őszintén beszélnek a felek a gyermekneveléssel kapcsolatos dolgokról. Egyszerűen nem divat az ilyesmi. Nehéz olyat találni, akinek tényleg nyugodt szívvel mesélhetünk, nem fog negatívan hozzáállni a mondandónkhoz, hanem meghallgat. Ha pedig meg is hallgat, kérdés, hogy mennyire őszintén beszél a másik az általa megélt dolgokról.

Örvendetes tehát minden olyan írás, amely a terhességről, a szülésről és a gyermeknevelésről őszintén beszél.

Már másodszor használom ebben a bejegyzésben a terhesség szót, és nem véletlenül. Általában a gyermekvárás időszakát jobb szeretem a várandósság megnevezéssel illetni, mert a gyermek nem egy teher, amit az ember legszívesebben eldobna. Viszont nem mindenki éli meg ezt az időszakot habos-babos vidám kacagással, mert bizony sok esetben vannak nehézségek, illetve számtalan olyan ok van, ami miatt lelkileg nehéz egy kismamának. Bizony, még én is így vagyok ezzel, csak szebbnek találom a gyermekvárásra a várandósság szót használni. (Ha nagyon bele akarnék kötni a dolgokba, akkor azt mondanám, hogy ez a megnevezés dolog is bizonyos szinten lehet egy ugyanolyan elfedés, mint ahogy csak a jó dolgokról beszélünk.)

Éppen ezért jó az, amikor valaki a maga valójában mesél arról hogyan élte meg ezt az időszakot.

Talán úgy másfél évvel ezelőtt olvastam Kovács Kornélia: Anyaság a csillámpónin túl című könyvét, amely nyílt őszinteségével, humorával simogatja a kismamák és az anyukák lelkét. Megmutatja a valóságot, azt, hogy milyen kétségek gyötrik a nőket várandósság alatt, szülés után.

Én pedig nagyon, de nagyon élveztem ennek az őszinte könyvnek az olvasását, azt éreztem jó lett volna, ha a gyermekvárás időszakában mélyedhetek el benne, vagy akkor, amikor pici volt a fiam és a lányom.

Hogy miért is említem Kovács Kornéliát? Egyrészt az ő írása is témába vág, és csak ajánlani tudom, másrészt általa kerültem kapcsolata Kovács Dorkával, aki felajánlotta, hogy olvashatom Derült égből terhesség című kismamanaplóját, amit nagyon köszönök.

Nekem ugyan elektronikus formában volt lehetőségem Dorka szerzeményét megismerni, de kell egy nyomtatott változatot is, mert ennek a könyvnek ott a helye a polcomon.

A fenti sorok után talán már sejthető, hogy Dorka nem egy rózsaszín vattacukros, felhőtlenül boldog kismamanaplót tár az olvasók elé. Nem bizony! Itt kendőzetlenül olvashatunk a gyermekvárás alatti nehézségekről. Mind a lelki bizonytalanságokat, a felmerülő kétségeket, aggályokat, mind az egyéb problémákat porhintés nélkül írja le.

Amikor kismama voltam, meg amikor friss anyuka, illetve második gyermekem érkezésekor is, bizony előfordult, hogy megijedtem, már-már kétségbe estem attól, hogy nem minden alakul olyan mesébe illően.

Dorka könyvét olvasva láttam leperegni magam előtt a terhességeim, a szüléseim, és a gyermekeim pici korának időszakát. Az ember sosem felejti el ezeket, de idővel talán elhalványulnak és másképp tekintünk rá, mint akkor, amikor benne voltunk. Most viszont mintha újra átéltem volna mindezt. Tisztán láttam minden csodás, és nem csodás pillanatot. Ez pedig eltöltött némi nosztalgiával, és úgy éreztem, mintha éppen egy őszinte beszélgetésben lenne részem.

Ha akkor olvashatom ezt a könyvet, amikor benne vagyok az események sűrűjében, akkor azt éreztem volna, hogy nem vagyok egyedül, erőt adott volna az, hogy látom más is hasonló cipőben jár.

Az, hogy egy magyar szerző ír őszintén a kismamaságról, a szülésről, az anyaságról, még nagyobb hatással bír, hiszen a hazai viszonylatban megélt helyzetek ismerősek lesznek a magyar olvasóknak. Érdekes dolog lehet egy külföldi terhesgondozásról, szülésről megtudni bármit is, de az igazi támogatást az adja, ha magyar viszonylatokról gyarapítjuk ismereteinket.

Szerettem volna így a végére összefoglalni egy-két mondatban, hogy tetszett Dorka kismamamnaplója, de bizony nehezen találom a szavakat, amelyek pontosan leírnák az érzéseimet. Élveztem az olvasás minden percét, ami ugyanakkor felkavaró is volt, és be kell vallanom, hogy bizony volt egy pont, ahol egészen elérzékenyültem. Mindez azt mutatja, hogy nekem tetszett ez a könyv, és éppen azért, mert őszintén beszélt.

Bátran ajánlom azoknak a Derült égből terhesség című könyvet, akik egy cukormáz nélküli, kendőzetlenül megfogalmazott kismamanaplót olvasnának.

 

Fülszöveg:

 

Dorka harmincas anyuka, szeretettel neveli kislányát, Lizikét a férjével, Baluval.

 

Aztán egy nap ismét kopogtat a gólya, és megkezdődik a kálvária. Eleinte Dorka biztos abban, hogy ez a várandóssága is éppoly problémamentes lesz, mint az első volt.

 

Csakhogy nincs két egyforma terhesség.

 

Dorka egyre komolyabb problémákkal küzd, amelyekre az orvosok és a családtagok is csak legyintenek, hogy normális.

 

De mi a normális?

 

Mi az, amit egy terhes nőnek el kell viselnie? Mi az, aminek kötelező a fájdalomküszöb, vagy inkább a panaszküszöb alatt lennie?

 

Mert bizony a másállapot okozhat más állapotot!

 

Dorka problémájának okára csak a szülőszobán derül fény, akkor viszont orvosok garmadája siet a segítségére.

 

Ebben a rendhagyó terhesnaplóban Dorka elmeséli, hogyan élte meg, amikor a rózsaszín szappanbuborék egy csapásra pukkant ki, és egyik nehézség követte a másikat.

 

Csak akkor ajánlom, hogy kézbe vedd, ha készen állsz egy igaz történetre, ami az élethez igazodva, nem mindig vidám – de legalább valódi.

 

A Derült égből terhesség egy nem hétköznapi kismamanapló!

 

Várható megjelenés: 2021. november közepe.

 

 

A könyv előrendelhető az Azanyja.hu oldalról, ahol az érdeklődők beleolvasót is találnak.

 

 

Kovács Dorkát az alábbi helyeken lehet megtalálni:

 

Azanyja.hu (blog)

Azanyja (facebook)

Azanyja Napi Csacsogója