A háború borzalmai, a kínzó múlt felidézése egy vagány kölyök szemén át.

Nehéz témáról mesél a könyv, sokszor szívszorító érzés volt olvasni, mégis belevesztem a történetbe, mert az író egy jól megválasztott, könnyedebb hangvétellel vezet át a gyötrelmes eseményeken.

Nem mondhatom, hogy nem lesz fájdalmas ismerkedni ezzel a regénnyel, mert az nem lenne igaz. Csak talán befogadhatóbb a fesztelenebb hangvétel, a néhol a sorokba szőtt humor miatt. E kettő abban is segít, hogy mélyebben megmaradjanak bennünk az olvasottak.

Mert míg egy száraz történelmi kötet tényeire addig emlékezünk, míg szemünk végigfut az adott oldalakon, addig az Anyák népének sorai sokáig a gondolatainkban keringenek, és talán ott is maradnak.

Az emberi természet egyik hatalmas erővel bíró mozgatórugója a félelem. Gondoljunk csak bele, hogy mi mindenre képes az ember, amikor a félelem hajtja.
Félelem attól, hogy elveszítünk valakit, félelem attól, hogy kiderül rólunk valami, félteni valakinek az életét, félni, hogy megsérülünk, félni attól, hogy elveszítjük önmagunk, félni attól, hogy nem vagyunk képesek teljesíteni az elvárásokat, félelem az ismeretlentől, a rémálmok szörnyeitől, és még nagyon hosszan lehetne sorolni.

Ezt az erős érzelmet fogta Németh Balázs és igyekezett megjeleníteni rövid történeteken keresztül A félelem rezidense című novelláskötetében.

Tudjátok, hogy mit kedvelek nagyon Stian Skald sorozatában? Azt, hogy a folytatások elején egy-egy rövidebb összefoglalóval - ami hol a főszereplő naplója, hol egy jelentés a feljebbvalóknak - eléri azt, hogy az olvasók feleleveníthetik emlékeiket a történet előző részeiről, illetve a folytatások így akár önálló kötetként is kezelhetők.

Fogalmam sincs más hogy van azzal a helyzettel, amikor egy sorozat kötetei több hónap - netán év - kihagyással jelennek meg. Aztán az ember vagy elolvassa az előző részt - esetleg részeket -, vagy marad annál, hogy hagyatkozik a megkopott emlékeire, amelyekről reméli, hogy a folytatás olvasása során megelevenednek. Mindenesetre számomra bosszantó az ilyen szituáció. Milyen jó is lenne egy pár sor a könyv elején, ami összefoglalja nagyjából az addig történteket? Én sok esetben örülnék neki.

No hát, ez a fenti probléma Stian Skald sorozatánál nem áll fenn, mert ahogy azt korábban említettem, nagyon ötletesen, a történetbe belesimuló kis összefoglalók várnak a folytatások elején.

Emellett az is biztos, hogy az előző részekhez hasonlóan az író még mindig meg tudja lepni az olvasókat. Sőt! Talán túl is tesz a korábbiakon.