Stian Skald: A nemszületett (Avalantia 3.)
Tudjátok, hogy mit kedvelek nagyon Stian Skald sorozatában? Azt, hogy a folytatások elején egy-egy rövidebb összefoglalóval - ami hol a főszereplő naplója, hol egy jelentés a feljebbvalóknak - eléri azt, hogy az olvasók feleleveníthetik emlékeiket a történet előző részeiről, illetve a folytatások így akár önálló kötetként is kezelhetők.
Fogalmam sincs más hogy van azzal a helyzettel, amikor egy sorozat kötetei több hónap - netán év - kihagyással jelennek meg. Aztán az ember vagy elolvassa az előző részt - esetleg részeket -, vagy marad annál, hogy hagyatkozik a megkopott emlékeire, amelyekről reméli, hogy a folytatás olvasása során megelevenednek. Mindenesetre számomra bosszantó az ilyen szituáció. Milyen jó is lenne egy pár sor a könyv elején, ami összefoglalja nagyjából az addig történteket? Én sok esetben örülnék neki.
No hát, ez a fenti probléma Stian Skald sorozatánál nem áll fenn, mert ahogy azt korábban említettem, nagyon ötletesen, a történetbe belesimuló kis összefoglalók várnak a folytatások elején.
Emellett az is biztos, hogy az előző részekhez hasonlóan az író még mindig meg tudja lepni az olvasókat. Sőt! Talán túl is tesz a korábbiakon.
A sorozat első részének esetében be kell vallanom, hogy én bizony kevéssé szimpatizáltam a borítóval. A folytatásnál ez változott, mert ott már egészen tetszetős volt számomra.
Ennél a harmadik résznél pedig hát kissé durva lett a külső már az előzőekhez viszonyítva. Ám valahol nekem mégis tetszett, mert igen kifejezőnek éreztem. Az az ádáz tekintet, meg a kard pengéjéről visszatükröződő démon képe. A hideg is kirázott (mintha a penge a kezemben lenne, a démon meg mögöttem).
Fel is vetődött bennem még olvasás előtt, hogy akkor most ez a történet jellegére is utal? Vajon brutálisabb, félelmetesebb cselekmény vár felfedezésre ebben a kötetben?
A történetről.
Elsőként azt kell elmondanom, hogy én bizony a sorozat második részének olvasását jobban élveztem, mint a kezdő kötetét.
Talán mert érezhető volt, hogy a szerző itt már könnyedebben helyezkedik bele a történetbe, görülékenyebben szövi az események szálait.
Ezek után nagy várakozással kezdtem neki a harmadik résznek. Kíváncsi voltam, hogy vajon fokozódik-e az a tendencia, hogy a sorozat kötetről-kötetre érdekesebb, és egyre több izgalmas kalandról olvashatunk.
Mondtam korábban, hogy bizony a szerző ebben a kötetében is meg tudja lepni az olvasókat. Mi több, már kezdetektől egészen sokkolóan tud hatni az, hogy az időközben megkedvelt szereplők eltűnnek a színről, és csupán Fortélyos Maugis az, aki most is végig jelen van.
A varázslótanoncnak nincs könnyű dolga. Nem csupán társai hiányával kell számolnia, hanem sokminden mással is.
Egyrészt szembe kerül Rendjével, a jó híre is elmosódik, aminek helyreállítására lehetősége adódik, amikor egy eltűnt tanonc nyomába eredhet.
Másrészt a démon miatt - aki piszkálja, szembe állítja önmagával, manipulálni próbálja - folyamatosan lelkének kusza vonulataiba bonyolódik.
Végül olyan sötét hangulatú lett-e a sztori, mint ahogy azt a borító talán sejtetni engedte? Átgondolva az olvasottakat azt kell mondjam, hogy egy kicsit.
Kevésbé lett durva sztori, mint a borító alapján gondoltam. Sötét hangulatú, ám szerintem szórakoztató olvasmány inkább A nemszületett.
Amikor a történet kezdetén kiderül, hogy a varázslótanoncnak társai nélkül kell helytállnia, felvetődik a kérdés, hogy vajon boldogul, vagy elbukik. Mert hiába van hatalmas tudás birtokában, azért csak segítségére volt a kis csapat. Bár azt nem jelenthetjük ki, hogy teljesen magára marad, de tény, hogy korábbi társai nélkül kell boldogulnia.
Nem mellesleg nekem is hiányoztak a többiek. Valahol mindig azt vártam, hogy majd hirtelen felbukkannak, legalább egyikük-másikuk. Hiába na, ha két köteten keresztül követi nyomon az ember a szereplők sorsát, nehéz elengedni őket.
Aki színt hozott a történetbe, és akit igazából bírtam is, az a démon volt. Hé! Dobjunk be a sztoriba egy gátlástalan, pimasz démont, hogy feldobja a hangulatot. És igen! Működik!
Az író egyik kezével elvett, a másikkal meg adott, és noha hiányoztak Maugis korábbi társai, én mégis élveztem ennek a démonnak a jelenlétét, mert úgy sikerült a szerzőnek behoznia a történetbe, hogy az igencsak szórakoztató lett.
Persze a démonon kívűl erdőpillék, tündérek és más egyéb teremtmények is jelen voltak a történetben.
Talán sokan másféle folytatásra számítottak, talán nem hitték, hogy akkorát csavar a cselekményen a szerző, amivel a főszereplőt segítőket egy csapással eltünteti, így egészen máshogy folytatva a történetet, mint ahogy az az előző kötet vége alapján elképzelhetőnek gondoltunk. Mert ugye bármi volt is, azt senki nem hitte volna, hogy az összeszokott csapat szétválik.
Mindezeken túl szerintem bőven lesznek olyanok, akik hozzám hasonlóan kedvelni fogják ezt a történetszövést.
Összességében
Sokszor megleptek a váratlan fordulatok, és Maugis így önmagában nem lett a kedvencem. Inkább a démonnal együtt működtek jól. Ám a szerző egy olyan részt hozott össze ezzel a kötettel, ami a sorozatból a kedvencem lett. Egy sötét hangulattal átitatott, fordulatokban bővelkedő, szórakoztató olvasmány.
Fülszöveg:
Maugis a világokat összekötő átjárón keresztül visszatér otthonába, ám nyughatatlan lelke továbbra sem lel békére. Az átélt kalandok nyomot hagytak benne és olyan tudás birtokába jutott, melyet nem oszthat meg senkivel, mégis súlyos árat kell fizetnie érte.
A fortélyos varázslótanonc hamarosan újra útra kel, hogy sötét titkokról rántsa le a leplet, és a rá leselkedő veszedelmek miatt arra kényszerül, hogy szövetséget kössön legádázabb ellenségével. Idővel azonban szembe kell néznie tettei következményeivel.
A történet pedig úgy ért véget, nem vágta el élesen az események szálait a szerző, de kíváncsivá tett a folytatás iránt. Ugyanis van még mit mesélni Maugisról, a démonról, a sötétben mozgolódó erökről, felfedni titkokat.
A szerzőt itt lehet megtalálni:
Stian Skald írói oldala
A könyv beszerezhető:
Underground Kiadó
