Kedvelem a fantasy történeteket. A jól megírt fantasy történeteket, ahol mind a szereplők, mint a történet szálai úgy vannak megalkotva, hogy képesek magukkal ragadni az olvasót az első pillanatban, hogy aztán az utolsó mondat végére érve se eresszen.

Izgalmas, amikor egy általam ismert író(nő), akinek egy másik zsánerben írt történeteit kedvelem, próbálja ki magát új területen. Mitől olyan izgalmas? Mert tudom, hogy kedvelem a stílusát, de azt még nem sejthetem, hogyan fog mozogni ez a stílus egy másfajta közegben. Bár azért a romantikus-erotikus olvasmányok nem állnak annyira távol a fantasytól. Egy olyan fantasytól, ahol a vágy, a szerelem is fontos szerepet játszik az árulás, a hatalomvágy, a hűség, a barátság mellett. Csupán nyakon öntjük jó adag misztikummal. Na persze azért ennyire nem egyszerű a dolog (világépítés és miegymás), csak annyi bizonyos, hogy nincs olyan nagyon nagy szakadék a két zsáner között. Kellő adag kíváncsisággal és izgalommal vágtam hát bele az olvasásba.

Drukkoltam a történetnek, nagyon akartam, hogy jó legyen, és bizony nem is kellett csalódnom. Ahogy elkezdtem olvasni, szinte abban a pillanatban magával ragadott a történet, majd néhány oldal után olyan mozzanat következett, amitől csak olyasmi járt a fejemben, mint: " jesszus ez marha jó", meg hogy "úristen, ez jobb, mint gondoltam", a "jajj, ezt nem hittem, de így még izgalmasabb lesz"-ről nem is beszélve.

Elég ütősre sikeredett a kezdés (szerintem), és később sem igazán lesz szelídebb a történet. Sőt! Eléggé horrorisztikussá válik. Bevallom, hogy engem helyenként már-már sokkolt, és ilyenkor félre kellett tennem a könyvet egy kicsit, és mást olvasnom, mert annyira beleégett egyik-másik jelenet a gondolataimba.

„– Nem vagyok istenfélő ember, mondhatnám úgy is, hogy térdig gázolok a bűnös élvezetekben, de ettől a látványtól az én lelkem is irgalomért könyörög.”

Általában azt mondom, hogy filmen látni egy-egy brutálisabb részt rémisztőbb, mint olvasni róla, de jelen esetben ezt egy kicsit másképp tapasztaltam. Olyan erőteljes volt némelyik jelenet, hogy nagyobb hatással volt rám, mintha filmen nézem. Mondjuk azért is lehet ez így, mert az egész történet úgy elevenedett meg, ahogy a sorokat böngésztem, mintha nem olvastam, hanem láttam volna.

Na de ez nem rettentett el, csak néha kellett egy szusszanányi pihenő. Egyébként tetszett, hogy ilyen hatással volt rám némelyik jelenet, mert ez is csak azt mutatja, hogy milyen jól vannak megírva.

Régóta kacérkodom az író könyveivel, de eddig sosem jutottam el odáig, hogy elolvassam őket. Így gondolkodás nélkül éltem a lehetőséggel, amikor a Bookaholic Kiadó lehetőséget adott Darren Shan: Az elveszett hercegnő (Archibald Lox 1-3.) című regényének az olvasására.

A fülszöveg egy izgalmas fantasy történet ígéretével kecsegetett, így kíváncsian vágtam bele az olvasásba.

Az első sorok kissé melankólikus hangulatot árasztottak, de már akkor érződött, hogy valami készül. Aztán nagyon hamar nagy lendületet vett a történet, és ahogy Archibald ott találta magát a képtelen események közepén, úgy estem én is egyik ámulatból a másikba. Mintha Alicehoz hasonlóan csodaországban találtam volna magam.