Aurora Lewis Turner az, akitől bármikor szívesen olvasok. Mindig nagy izgalommal kezdek neki a történeteinek, újra és újra.

Elkezdem egy könyvét, majd azt veszem észre, hogy már nyakig benne vagyok, és ekkor már nem is akarom, de nem is tudnám otthagyni azt a világot, a szereplőket. Amikor a könyv végére érek, akkor meg legszívesebben kezdeném elölről, mert annyira elvarázsolt, magával ragadott, amit olvastam.

Érdekes sztori, izgalmas cselekmény (sosem tudni mi történik a következő oldalon), bonyolult karakterek, a sorok mögött megbújó mondanivalóval alkotnak egy olyan történetet, amely nyomot hagy az olvasóban, magával ragadva lelke egy darabját. Rám így hat Aurora minden regénye.

Nem is volt kérdés, hogy akarom-e megjelenés előtt olvasni Az ikerlángbűbáj sorozat első részét, A tűzrókát. Aminek nem mellesleg nyomon követtem a születését, hiszen egy interaktív történetként hétről-hétre láthattam, ahogy alakul a szereplők sorsa, ahogy formálódik a történet.

Amire pedig nagyon büszke vagyok, hogy ennek a résznek én adtam címet, így tényleg mintha a keresztanyja lennék.

Szeretem a fantasy történeteket, meg azokat is, amelyek egy mondát, legendát mesélnek el, vagy azokat alapul véve tárnak az olvasók elé egy érdekes alapokon nyugvó, izgalmas sztorit.

Mitől annyira érdekesek a mondák, a legendák? Mert sosem tudni mennyi a valóság belőlük.

Számomra az Ikerlángbűbájnak is volt egy ilyen halvány benyomása. Úgyhogy ezzel csak plusz pontot szerzett nálam.

Van a fantasy történeteknek az a fajtája, amikor a főszereplő tud a misztikus világról, és van az, amikor éli átlagos életét, majd történik valami, és fokozatosan tárul fel előtte egy olyan világ, amivel addig csupán a könyvek lapjain találkozott.

Talán ez utóbbi azért is izgalmasabb, mert az olvasó jobban bele tudja élni magát a főszereplő helyzetébe, mélyebben a részese lesz a történetnek.

Belegondoltatok már milyen lenne, ha az ismert világ mögött feltárulna egy lenyűgöző fantázia birodalom? Milyen lenne, ha egyik pillanatról a másikra egy olyan közegben találnánk magunkat, amelyről addig úgy gondoltuk, hogy ilyen nem is létezik? Ugye milyen izgalmasan hangzik? Ez történt az Ikerlángbűbáj című sorozat főszereplőjével Amajával is.

Egy háború borzalmai közepette született szerelem története, amely minden betűjével arra igyekszik felhívni a figyelmet, hogy minden körülmények között az a legfontosabb, hogy emberek maradjuk.

Már kicsivel több, mint egy nap telt el, hogy a végére értem Marilyn Miller: Szíria szülötte című történetének, aminek az olvasására még megjelenés előtt lehetőséget kaptam, amiért nagyon, de nagyon hálás vagyok. Igen, több mint egy nap, mégis nehezen jöttek a szavak, mert ez a történet fájdalmasan szaggatta a lelkem, olvasás közben szinte végig folytak a könnyeim, olyan mélyen felkavart.

Várnom kellett, míg háborgó lelkem egy kicsit megnyugszik, ami bizony nehezen ment. Még elaludni sem volt könnyű. Semmi sem feledtethette azokat a borzalmakat, amelyekről ebben a történetben olvashattam.

Szeretem Marilyn Miller könyveit, mert a szórakoztató olvasmány köntösébe bújtatva mindig valami lényeges dologra igyekszik felhívni a figyelmet. Együtt sírunk, nevetünk a szereplőkkel, akikért az utolsó betűig izgulhatunk, miközben elgondolkodtatnak a sorok közé rejtett mondanivalók.

Az írónő minden könyvét olvastam, így jól tudom, hogy minden egyes kötettel képes túlszárnyalni az előzőt, mégsem voltam felkészülve arra, hogy milyen hatással lesz rám a Szíria szülötte, ami szerintem az eddig legjobban sikerült történet, noha Marilyn Miller minden könyvét szeretem.

Felkavaró a kezdés, mégis van ebben a történetben valami, ami miatt nem akaródzott abbahagyni az olvasást. Ha olykor kicsit félre is tettem a könyvet, mert megviselt egy-egy rész, vagy elgondolkodtam az olvasottakon, akkor is ott motoszkált bennem a gondolat, hogy folytatni kell, mert hajtott valamiféle kíváncsiság.

Valahogy így jellemezhetném röviden a könyvvel való kapcsolatomat, ami egyébként egy kissé vegyes érzelmeket ébresztett bennem. Emiatt nehéz is volt összefoglalni a gondolataimat róla.

A Marysol Könyvkiadó adott lehetőséget Vitényi Tímea: A Főnix leánya című könyvének az olvasására, amit ezúton is nagyon köszönök. A kedvenceim közé tartoznak a fantasy történetek, így nem is volt kérdés, hogy akarom-e olvasni ezt a regényt.

Már a cím is igencsak hívogató, mert igazából kevés olyan sztorira emlékszem, aminek a középpontjában egy főnix áll, így fantasy kedvelőként azonnal fellobbantotta a kíváncsiságomat. Az eszméletlenül gyönyörű borítóról már nem is beszélve. 

Innentől SPOILERES tartalom!