Mitől függ az emberség? Mitől leszünk érző lelkek? Csupán azért, mert hús-vér lények vagyunk, már embernek nevezhetjük magunkat? Attól, hogy plasztik alkot egy testet, csupán egy tudat nélküli gép?

Ha eléggé érdekes a történet, jó a stílus, amiben íródott és a megfelelő időben olvassuk, akkor egy sci-fi is lehet magával ragadó olvasmány olyanok számára is, akik egyébként nincsenek oda ezért a műfajért, mert kívül esik a komfortzónájukon. A Cor Machinia című történetre teljes mértékben igaz ez az állítás, ugyanis érdekes a történet, jó a stílus, és amikor a megfelelő időben olvastam, le sem bírtam tenni.

Glaszhütter Bianka neve ismerősen cseng számomra, hiszen már korábban is olvastam tőle, mégpedig a Gyémánt című történetet (a véleményem ITT olvasható), amit nagyon szerettem. A legnagyobb meglepetésemre elküldte nekem az írónő legújabb könyvét, a Cor Machiniát, amiért kimondhatatlanul hálás vagyok. Piszkálta a gondolataimat a sztori, így hamar belekezdtem, de hiába volt jó a stílus, hiába érdekelt a sorok mögött húzódó olvasmány, egyszerűen annyira távol áll tőlem a sci-fi, hogy akkor félbehagytam a történetet.

Mostanában valamiféle késztetést éreztem, hogy olvassam a Cor Machiniát. Egyszerűen nem hagyott nyugodni. Végül egy reggel míg a kávémat ittam, ismét elkezdtem a történetet, és annyira magával rántott, hogy alig bírtam abbahagyni. Rossz volt elszakadni tőle, alig vártam, hogy folytathassam az olvasást.

Időközben arra is rájöttem, hogy nem is kell annyira tartani attól, hogy alapjában véve ez a történet egy sci-fi. Az írónő úgy adja elő a történetet, hogy az ember elkezdi, és nem szabadul, míg a végére nem ér. Ha félre is kell tenni, mert nincs lehetőség egyvégtében elolvasni, akkor is végig a sztori körül járnak az ember gondolatai.

A könyv hátterét adja a technika, és annak fejlődése. Egyrészt lenyűgöző, másrészt félelmetes is. 

A tulajdonképpeni főszereplő, vagyis inkább központi szereplő, akire épülnek az események, az Greg, aki egy robot. Kedves és segítőkész, de ugyanakkor vonzza a bajt. Egy tudós fia volt, aki emberként kezelte őt.

Greg házi kedvence Wolfy, aki szintén nem egy hús-vér élőlény. Egy robot németjuhász, aki képes volt úgy működni, mint egy GPS. Tudott harcolni és beszélni. Számtalan estét beszélgettek át Greggel. Rendkívül hűséges a gazdájához, akinek rengeteg helyzetben nyújtott segítséget. Ez a kutya lett az én kedvencem. Egyszerűen imádtam!

A Wolfy rajz az írónő munkáját dícséri. Aki elolvassa a történetet, az a könyv végén megcsodálhajta ezt a fantasztikus alkotást.

Egy bizonyos pontig szép és jó a technika, de ugyanakkor számtalan veszélyt is hordoz magában, ahogy az a történetből kiderül.

A Cor Machinia olvasása közben, ahogy egyre jobban megismertem az embereket és a robotokat, Greget, felvetődött a gondolat, hogy mitől ember az ember? Mitől függ az emberség? Mitől leszünk érző lelkek? Csupán azért, mert hús-vér lények vagyunk, már embernek nevezhetjük magunkat? Attól, hogy plasztik alkot egy testet, csupán egy tudat nélküli gép?

Azt hiszem ott ragadott magával a történet, amikor még az elején Greg önhibáján kívül belekerül egy helyzetbe, mert már ott megmutatkozik az embersége, noha ő arra fogja, hogy parancsot kapott. Ezután „apja” megpiszkálja, újra programozza az agyát, ami után a gondolatai ellent mondanak a kapott parancsoknak. „Szíve szerint” mást tenne, mint amire beprogramozták.

A falnak dőltem, és járt a processzorom, ahogy a lehetőségeimet futtattam végig rajta.  Egyik szörnyűbb volt, mint a másik. A szám elé kaptam a kezem. Lecsuktam a szemem, és sóhajtottam. Forró volt az arcom. A szemem előtt villogott a hőfoka az agyamnak. Egyre csak emelkedett. Túl fogom terhelni az agyam, az új program végett.

Innentől éreztem azt, hogy kedvelem Greget, innentől éreztem azt, hogy ez a történet több, mint egy egyszerű sci-fi.

Na de miről is van szó?

A föld bizony közel jár ahhoz, hogy elérje végzete, hogy az emberi élet számára alkalmatlan legyen. Néhány kutató azon dolgozik, hogy tegyenek ez ellen, hogy megtalálják a módját a túlélésnek. Ennek lett az az eredménye, hogy az embereket lemásolták, és robottestet alkottak, amelyekbe beprogramozták az emlékeket, hogy tovább éljenek egy másik bolygón.

A kutatók csapatának vezetője dr. Benjamin Roberts, aki rengeteg átültetést hajtott végre emberek és robotok között. Felmerül a kérdés, hogy mennyire voltak ezek a kísérletek tiszták. A munkájára rendkívül büszke, céljának tekintette a tudományokban való előrehaladást, hogy megmentse az embereket. Sajnos nem mindig járt el tisztességesen. Lehet, hogy az eredeti szánéka jó volt, de valahol útközben eljutott oda, hogy nem számítottak az eszközök, csak a cél lebegett a szeme előtt. 

A kutatások atyjának fia dr. David Greg Roberts, aki boldogan él családjával, feleségével (nem említem meg a nevét, jöjjön rá mindenki kicsoda ő) és a kislányukkal. Apjával dolgozik, rendkívűl makacs,  legnagyobb félelme a halál, amit bármi áron igyekszik elkerülni.

Az ő személyük és munkásságuk igen nagy jelentőséggel bír az események alalkulásának szempontjából.

Ahogy haladtam előre a történetben, egyre több apró jel mutatott arra, hogy valami elképesztő dolog van a háttérben.

Amikor azt gondoltam, hogy rájöttem a lényegre, szembesülnöm kellett azzal, hogy habár jó irányba indultam el, de csupán csak a felszínt kapargattam.

Emberek, robotok, egy alapvetően jó szándék, egy őrült elme, egy ördögi terv. Ezek együtt a Cor Machinia című történetben egy olyan jövőképet mutatnak meg, amely nem is annyira hihetetlen, nincs is annyira elrugaszkodva a valóságtól. Nagyon is elképzelhetőnek tartom évtizedek múlva.

A cél az emberiség megmentése. De vajon igazolhatók-e tetteink, amikor a nemes cél érdekében cselekszünk, de nem biztos, hogy a legjobb úton járunk?

Pörögnek az események, de épp csak annyira, hogy az olvasók számára követhető legyen. Folyton történik valami, az ember figyelme egy pillanatra sem lankad.

Imádtam olvasni ezt a történetet, ami egy igazán nagyszerű olvasmány, mégis van valami, amit meg kell említenem. 

Tulajdonképpen két szálon ismerhetjük meg az eseményeket, és a szereplőket. Van a főszál, és vannak a pár évtizeddel korábban történtek, amelyeket a "Greg Rendszeréből Kinyert Memória Foszlányok" rész alatt ismerhetünk meg.  Ami számomra ezzel kapcsolatosan zavaró volt, az az, hogy nevesítve voltak a memória foszlányos epizódok, de számomra nem különültek el egyértelműen. Volt, hogy nehezen lehetett beazonosítani hol volt ezeknek a szálaknak a vége.

Először arra gondoltam, hogy talán azzal szeretné még sejtelmesebbé tenni az eseményeket az írónő, hogy nem különíti el teljesen a két szálat, hogy hagyja kicsit összefolyni, vagy legalábbis ezt a látszatot kelti. Ám később rájöttem, hogy mégha így is van, engem zavart ez az összemosódó hatás.

A Greg Rendszeréből Kinyert Memória Foszlányokból megismert karakterek mindegyike jelen van a főszálban. Ez pedig olykor kissé kaotikus helyzetet okozott, kellett néha egy kis idő, hogy rájöjjek hogy mi is van és hogyan. 

Amennyire tartottam attól, hogy a Cor Machinia egy sci-fi, ahhoz képest most oda jutottam, hogy ez egy újabb olyan történet, amely az év legjobb könyvei között van nálam.

Itt lehet az írónőt megtalálni:

Glaszhütter Bianka alkotói oldal

A könyv beszerezhető az Ágenda Kiadó webáruházából.