Judith Whimsey adott lehetőséget Az ártatlanság ára című könyvének az olvasására (erről a véleményem ITT olvasható), aminek a végére érve megfogalmazódott bennem egy interjú gondolata. Szerencsére az írónő elfogadta a felkérésemet, így választ kaphattam néhány engem érdeklő kérdésre.

Mesélnél magadról egy kicsit, hogy jobban megismerhessenek az olvasók?

J.W.: Judith Whimsey vagyok, Mohácson élek a férjemmel és két gyermekemmel. Kamaszkorom óta szeretek olvasni, igazi könyvmoly vagyok. Közgazdászként végeztem, egy hivatalban dolgozok, tehát nyugodtam mondhatom, hogy a kreativitás és az alkotás elég messze esik a hétköznapjaimtól.

Írói álnevet használsz. Miért döntöttél így?

J.W.: Ez nagy dilemma volt, de végül azért döntöttem így, mert mindenképpen szeretném a könyvet angol nyelven is megjelentetni, és úgy gondoltam egy angol/amerikai hangzású névvel ez könnyebb lesz. Nyilván az sem hátrány, hogy így egy kicsit a privát és a szerzői létem elválik egymástól.

Mikor és hogyan kerültél kapcsolatba az írással?

J.W.: Ez egy viszonylag friss dolog. Olvasni mindig is szerettem, már többször is gondoltam rá, hogy írjak, de ez előbb-utóbb mindig háttérbe került. Tavaly ősszel voltam úgy, hogy leültem, és úgy igazából nekiálltam.

Miért pont egy maffiás sztori? 

J.W.: Nem ennek az ötletnek álltam neki először, ez csak úgy beelőzte a többit. Az egyik kedvenc írónőm (Cora Reilly) remek maffia történeteket ír. Az egyik újabb könyve nem hozta számomra azt, amit a beharangozó alapján vártam tőle, a privát FB csoportjában többen is beszélgettünk erről. Akkor gondolkodtam el azon, hogy én milyen maffiás történetet olvasnék szívesen. Szinte az egész sztori lejátszódott a szemem előtt, így viszonylag gyorsan sikerült megírnom ezt a könyvet.

Milyen volt megírni Az ártatlanság árát? Voltak nehézségek? 

J.W.:  Nagyon élveztem írni, csak úgy dőltek belőlem a betűk. Érdekes volt látni ahogy a saját elképzelt történetem megelevenedik. Abban éreztem egy kis nehézséget, hogy jól sikerüljön a szemem előtt lévő jelenetet a legpontosabban visszaadnom. Mintha egy éppen nézett filmet kellene szavakkal leírnom.

Mesélj a könyv megjelenéséről! Hogyan jutottál el onnan, hogy befejezted odáig, hogy megjelent?

J.W.: A befejezése után egy kicsit megtorpantam, elbizonytalanodtam. Elég jó, hogy könyv legyen belőle? Először csak az ismerősi körömben küldtem el pár embernek, akikről tudtam, hogy olvasnak ilyeneket, hogy mondjanak véleményt. Mikor csak pozitívat válaszokat kaptam vissza, akkor azért egy bétás csoportban is megjárattam. Igazából a visszajelzések hatására kezdtem el kiadót keresni. Itt jött a következő megtorpanás. A legtöbben jónak ítélték, kiadhatónak, de mivel ez az első regényem, csak hibrid kiadás jöhetett szóba, ami temérdek pénzbe kerül. Végül az Underground Kiadónál kötöttem ki, mert másoktól is jó véleményt hallottam róluk, és számomra is korrektnek tűntek.

Hogyan? Hol szoktál írni? 

J.W.: Igazából mindenhol írtam már. Orvosi váróban, buszon, tv nézés közben, persze legtöbbször otthon. Azt tapasztaltam, ha jön az ihlet, vagy beugrik valami, akkor azonnal le kell írjam, mert később már nem tudom teljesen ugyanúgy elkapni azt a fonalat. Éppen ezért sok jegyzetem van a telefonomban, külön füzetben, és számítógépen is.

A környezetedben tudják, hogy írsz? Mit szóltak hozzá a barátok, a család?

J.W.: Amikor már kiadás közeli állapotban volt, akkor mondtam el a családnak. Addig talán még magam sem hittem el. Apukám azt mondta, hogy ő nem lepődött meg. Amúgy mindenki bátorított, és gratulált. Még távolabbi ismerősöktől is sok pozitív visszajelzést kaptam.

Te milyen zsánerben szeretsz olvasni? Miért pont ez? 

J.W.: Én ízig-vérig romantikus vagyok, tehát ezek a fajta könyvek állnak hozzám közel. Ezen belül teljesen mindegy nekem, hogy történelmi, mai korban játszódó, maffiás vagy fantasy, BDSM-es vagy LMBTQ. Számomra az a lényeg, hogy a vége happy end legyen.

Van kedvenc íród? Miért ő?

J.W.: Én legtöbbször angolul olvasok, mert általában türelmetlen vagyok kivárni a könyvek magyar fordítását. Mint korábban említettem, a legnagyobb kedvencem Cora Reilly, de szeretem Corinne Michaels, Jay Crownover történeteit is. Valahogy közel áll hozzám a stílusuk. Alig várom, hogy elolvassam a regényeiket, másrészről meg nem akarom, hogy véget érjenek. Magyar írónők közül a Borsa Brown könyveket szeretem.

Mikor, hol szoktál olvasni? 

J.W.: Mindig és mindenhol. :-) Én e-könyv párti vagyok, mert így bárhova megyek, és bármennyire pakolom tele a táskámat mindennel, az olvasó még pont belefér.

Mit jelentenek számodra a könyvek, az olvasás? 

J.W.:. „Amikor túl sok a valóság nyiss ki egy könyvet” mondattal teljesen azonosulni tudok. Egy jó könyv kikapcsol, és elrepít a hétköznapokból. Ennyi az én célom is a történeteimmel.

Mondj 3 érdekességet magadról! 

J.W.:

1. Szeretek horgolni, főleg amigurumikat. Ezt egyedül, különböző videókból sajátítottam el.
2. Kedvenc virágom a tulipán.
3. Hiszek abban, hogy minden okkal történik. Ahogy az álmokban és az angyalokban is (ez utóbbiakat gyűjtöm is).

Végezetül pedig, milyen könyv várható tőled legközelebb?

J.W.: A következő történetem a Soraya Kiadó Gyémántok című antológiájában lesz olvasható, ami november 20-án fog megjelenni, de már előrendelhető. Szülinapra rocksztár a címe, és egy fiatal lányról szól, aki — mint a cím is mutatja –- egy igazán egyedi szülinapi ajándékot tudhat majd a magáénak.

Ezen kívül készülőben van egy irodai románcos, illetve egy kicsit lelkizősebb, érzékenyebb történet, ami viszont a csodás Görögországban játszódik.

Köszönöm Judtih Whimseynek, hogy elfogadta az interjú felkérésemet. Sok sikert kívánok neki a továbbiakban.

Képek forrása: Judith Whimsey