Misztikum, néphiedelem és az emberi természet sokrétűsége egy történelmi fikcióban.

Egy nappal az után, hogy a végére értem Szép Zsolt: Sárkányhant című könyvének - ami a Kárpát Walzer folytatása, és 2019-ben az év könyve volt számomra - leültem a laptopom elé, hogy összefoglaljam a gondolataim.

Odáig jutottam, hogy leírtam a szerzőt és a könyv címét, de fogalmam sem volt hogyan folytassam, mert annyi minden kavargott bennem ezzel a történettel kapcsolatosan. Persze ezt a lehető legjobb értelemben mondom.

Imádtam, az biztos, ha lehet még jobban, mint az előző részt, de ez az egy szó nem fejezi ki kellőképpen mit jelentett nekem, hogyan hatott rám, milyen volt olvasni.

Sokáig csak néztem az üres oldalt, várva azt, hogy sikerüljön megtölteni a könyvvel kapcsolatos gondolataimmal. 

Vannak olyan olvasmányok, amelyeket befejezve idő kell, hogy egy másikat kezdjünk el, mert az olvasottak hatására a bennünk kavargó gondolatok sokáig nem csitulnak. Ilyen volt nekem a Sárkányhant. Azt hittem, hogy egy éjszaka elég ahhoz, hogy összeszedjem magam, hogy képes legyek írni a könyvről, de nem. Több idő kellett.

Nagyon optimista voltam, annak ellenére, hogy már a Kárpát Walzer is rendkívüli hatást gyakorolt rám, már akkor sem volt könnyű összeszedni a gondolataim, amikor a sorozat kezdő kötete után próbáltam lejegyezni a véleményem.

Komolyan nem is értem magam. Talán az lehet, hogy szerettem volna mihamarabb megosztani másokkal milyen nagyszerű könyvet olvastam.

A Kárpát Walzer nagy kedvencem lett, így amikor hírét vettem a folytatás megjelenésének, nagyon örültem, és amint lehetett megrendeltem a könyvet, alig vártam, hogy a kezemben legyen a Sárkányhant.

Amikor végre megérkezett hozzám a könyv, egyszerre éreztem azt, hogy azonnal rávetném magam, hogy felfedezzem mit rejtenek a lapjai, ugyanakkor féltem belevágni, mert tudtam, amikor a végére érek, ismét úgy csukom be a könyvet, hogy várni kell majd a folytatásra, az pedig nehéz lesz, ezt már az első rész kapcsán is tapasztaltam.

Ezért történt az, hogy hónapokig várt a sorára a polcomon. Minden nap úgy telt el, hogy nem hagyott nyugodni az az érzés, hogy legszívesebben leszedném a könyvet a polcról, és addig le sem tenném, míg a végére nem érek, de közben ott volt bennem a kérdés, hogy miután elolvastam, hogyan bírom kivárni, míg jön a folytatás.

Ez a vívódás ment jó ideig, míg aztán a karácsonyi ünnepek alatt nem bírtam tovább és kinyitottam a könyvet, majd nagyon hamar a végére is értem, mert képtelen voltam letenni.

Egészen pontosan egy nap alatt sikerült elolvasni a történetet. Szerencse, hogy volt időm olvasni. Ha dolgozni kellett volna menjek, valószínűleg kibírhatatlanul nyűgös lettem volna, hogy félbe kell szakítanom az olvasást.

Sokszor említettem már azt, hogy szeretem a mondákról, mítoszokról szóló könyveket, mert van abban valami elgondolkodtató és érdekes, amikor az ember egy nép hiedelemvilágával ismerkedik.

Sosem lehet tudni mennyi lehet a valóság ezekben a történetekben, és mennyi lehet az, amit az idők során csak hozzáköltöttek.

Mindemellett vonzanak a történelmi olvasmányok is, legyenek akár hiteles beszámolók, akár fiktív elbeszélések.

Amikor valaki ezt a két dolgot, a mondák világát és a történelmet ötvözi egy könyvben, akkor olyan olvasmányt ad, ami nálam valószínűleg nagy érdeklődésre talál. Ez volt az, ami engem vonzott a Kárpát Walzer világában.

A borítóról

Mielőtt a hosszú bevezető után konkrétan magáról a könyvről beszélnék, szót kell ejtenem a borítóról, ami ez alkalommal is elnyerte a tetszésemet. Hangulatában, és a képi megjelenésben is jól idézi a könyvet.

Illeszkedik a kezdő kötet borítójához, mindemellett nem ugyanaz némi módosítással, hanem valami egészen más. Kiemeli a mögötte rejlő történet központi elemét.

A történetről és a szereplőkről

Ahogy az ember kézbe veszi a Sárkányhantot, rögtön észrevehető, hogy ez bizony egy vékonyabb kötet, mint a Kárpát Walzer, ami azt jelenti, hogy ez a rész valamivel rövidebb, mint az előzmény. Ez bár sajnálatos, mert imádok ennek a történetnek a világában barangolni, de egyébként élveztem minden olvasással töltött percet.

Aminek nagyon örültem, az az, hogy ezúttal egy picivel nagyobb betűkkel lett szedve a könyv, ami megkönnyítette az olvasást, nem fáradt el olyan hamar a szemem.

A Kárpát Walzer olvasása után azt mondtam, hogy ahogy nem egyetlen főbb szereplője van a történetnek, úgy nincs egyetlenkedvencem sem, mert együtt voltak érdekesek a szereplők, hiszen mindenki hozzátett valamit az eseményekhez, de együtt voltak érdekesek, mert közösen alakították a cselekményt.

Mindezeken túl mégis azt kell mondanom, hogy volt egyvalaki, akit különösen megkedveltem, talán egy picivel jobban, mint a többieket. Mivel ő nem kapott szerepet ebben a részben, csak említésre került, így bevallom nekem hiányzott. Minden pillanatban azt vártam, hogy valami módon mégis megjelenik. Miatta talán méginkább várom a folytatást, hátha valami történik.

Ha már a szereplőkről volt szó, el kell mondanom, hogy bizony az előző rész óta változáson mentek keresztül a karakterek. Ki jobban, ki kevésbé. Köszönhető ez annak, amin keresztülmentek, meg talán annak is, hogy ahogy egyre többet tudunk meg a háttérben zajló eseményekről, a múltról, egyes emberekről, annál jobban kinyílik ez a világ és másképp látunk egyeseket.

Persze az tény, hogy van olyan, aki tényleg más lett. Ott van például Réd-Allmáry Bernadett, akit korábban kevéssé találtam kedvelhetőnek, most viszont ő állt hozzám a legközelebb.

A szereplők mellett maga a történet is egyre jobban kibontakozik, ahogy fokozatosan egyre több dologra derül fény. Persze még így is jócskán akadnak rejtélyek, amelyek felfedezésre várnak, és továbbra is úgy alakítja az eseményeket a szerző, hogy fogalmam sincs mi fog történni a következő pillanatban, csak találgatni tudok. Ezt pedig én nagyon, de nagyon imádom! 

Van abban valami lenyűgöző, amikor egy író folyamatosan csepegteti az információt, egyre több dolgot tudunk meg, egyre jobban ismerjük a szereplőket, a háttérben folyó eseményeket, miközben bőven maradnak rejtélyek, a következő fordulatokra pedig sehogyan sem jövünk rá.

Már a Kárpát Walzer is bővelkedett a misztikumban, a rejtélyekben, ám a Sárkányhant lapjain ezekből még többet kap az olvasó, aminek én csak örülni tudtam.

Amikor egy történetet több kötetben mesélnek el, felmerül az a kérdés, hogy az ütős kezdet után mennyire képes hozni egy folytatás az előző rész színvonalát.

A Kárpát Walzer is egy sorozat, így kíváncsian vártam, hogy milyen lesz a folytatás. Valahol éreztem azt, hogy nem fogok csalódni, mert Szép Zsolt képes lesz a kezdő kötethez méltó folytatást adni az olvasóknak, mégis hatalmas meglepetés ért, ugyanis nemhogy hozta a Sárkányhant a megszokott színvonalat, de túl is szárnyalta azt. Ezek után már nem lesz kérdés számomra, hogy az ez után következő részek is nagyszerűek lesznek.

Reménykedem abban, hogy a következő kötetben hosszabban elidőzhetek ebben a világban, és persze még sok-sok könyv lesz, ahol nyomon követhetem a Kárpát Walzerben megismert szereplők sorsát.

Fogalmam sincs mennyi folytatás lesz még, de az biztos, hogy én mindet nagyon, de nagyon várom!

Itt lehet megtalálni a szerzőt:

Szép Zsolt szerzői oldala

Itt lehet beszerezni a könyvet:

Dedikáltan a kiadótól (több könyves ajándéktárggyal együtt): Szeléné Kiadó