Németh Balázs: Sötétben élsz

 

screenshot_20230311_152829_gallery.jpg

 

Kedvelem a sötétebb hangulatú történeteket, amelyek borzongatják az ember lelkét, ugyanakkor el is gondolkodtatnak. A hosszabb könyveket, és a pár oldalas novellákat is. Németh Balázs: Sötétben élsz című rövid novellafüzére pont ilyennek ígérkezett mind a borító, mind a fülszöveg alapján, így éltem a lehetőséggel, amikor a Smaragd Kiadónak köszönhetően lehetőségem adódott az olvasásra.

Nagy érdeklődéssel kezdtem el a Sötétben élsz egészen rövid kis kötetét.

Bevallom, hogy vártam a borzongást, ami számomra ugyan többnyire elmaradt, csupán nyomokban mutatkozott egyik-másik történetnél, ám az bizonyos, hogy minden, amiről olvastam, elgondolkodtatott.

Észrevehető, hogy a szerző egyrészt az élet, a természet sötét oldalát szeretné bemutatni, másrészt azt is, hogy nem mindig minden gonosz, rossz szándékú, ami annak tűnik, és néha a legreménytelenebbnek látszó esetben is lehet jó irányba változás, ahogy ennek az ellenkezője is igaz lehet.

A gyengéim az olyan olvasmányok, amelyek az emberi természet sokrétűségét mutatják meg. Azt, hogy semmi sem csupán fekete, vagy fehér, hogy mennyi minden hatással lehet a cselekedeteinkre, döntéseinkre. Mennyi minden formálhatja, és milyen sok irányba az embert.

Egyszerre izgalmas, megdöbbentő, ugyanakkor hihetetlenül lenyűgöző számomra egy ilyen lelki mélységeket és magasságokat fejtegető olvasmány.

Ez volt az, ami Németh Balázs novellákötete iránt felhívta a figyelmem, ez volt az, amiről vártam, hogy olvashatok majd, és amit nagyjából meg is kaptam.

Miért mondom azt, hogy nagyjából  kaptam meg azt a lelki mélységeket és magasságokat fejtegető olvasmányt? Mert volt olyan novella, aminél azt éreztem, hogy jól indult, de hamar lett vége. Aminél azt éreztem, hogy ha picit hosszabban fejti ki a folyamatot a szerző, akkor egy igazán nagyszerű novella lehetne, de így picit furcsa hatása volt. Mintha hirtelen vége lett volna, mintha történtek volna az események, aztán csak hirtelen odamondja a végét a szerző. Igazán sajnáltam, mert talán ez a novella ragadott meg leginkább.

A történetek mindegyike sötét hangulatú volt, némelyik fantasy vonásokkal bírt, némelyik romantikus jegyeket hordozott, de minden esetben ott volt a misztikusság, ami  borzongatni kívánta az olvasókat. Nálam ez kevéssé sikerült, már a borzongatás, de ez csak én vagyok. Ettől még mások lehetséges, hogy jobban érzik ezt a hatást.

Mindenesetre annyi bizonyos, hogy egytől-egyig elgondolkodtatóak a novellák, amiért kedveltem ezt a kötetet, még akkor is, ha nem minden mozzanata ragadott meg. Köszönettel tartozom a Smaragd Kiadónak a lehetőségért, mert érdekes olvasmány volt.

 

Fülszöveg:

 

A történetek zöme életszerű eseményeket dolgoz fel. A közös pont a novellákban a félelem. Félelem a zárt ajtók mögött történő bántalmazástól, a természetfelettitől, a múltbéli tettek súlyától, az emlékektől. A történeteken keresztül az író elkalauzolja az olvasót egy-egy olyan szituációba, ahol a szereplőknek le kell győzniük a saját félelmüket, bűntudatukat, a szerelem beteljesülésének érdekében felidézni és elmesélni rég eltemetett emlékeit. Megjelenik a családon belüli erőszak, ősi legendák egy elátkozott barlangról, egy fehér ruhás nő szelleme. Vajon van – e kiút a barlang mélyéről? Vajon ébren tud- e maradni az ember, ha egy kísértet erre kéri? A kérdésekre a választ a könyv rejti.

 

 

Németh Balázs Hivatalos Szerzői oldala

 

Smaragd Kiadó

 

 

 

A kötet beszerezhető a Smaragd Kiadó webáruházából.

 

 

@konyvszenvedely Egy sötét hangulatú novelláskötet. #némethbalázs #sötétbenélsz @Smaragd Kiadó #novella #fantasykönyv #olvasnijó #olvasnimenő #olvassmagyart #olvasshazait #magyarszerző #házikönyvtár #könyvszenvedély #booktok #booktoker #hungarianbooktok #hungarianbooktoker #CapCut ♬ Einaudi: Experience - Ludovico Einaudi & Daniel Hope & I Virtuosi Italiani