Ismeritek azt az érzést, amikor egy borítót meglátva zsigerileg elönt a bizonyosság, hogy nektek az a könyv kell? A mögötte rejtőző történettől függetlenül a rabjaivá váltok a borítónak. Valami ellenállhatatlan erővel vonz felé. Számomra ismerős az érzés, mert pont így vagyok a Hotel California című kötettel.

Az, hogy szép, talán nem a helyes kifejezés Csapó Ádám regényének külső megjelenésére. Van benne valamiféle tragikusság, amikor meglátja az ember azt a kiégett vázat, aminek a képe a borítót uralja, ugyanakkor az ezt körbevevő fehérségben ott rejlik a választás millió lehetősége. Lehet jó, lehet rossz, lehet a megnyugvás, lehet a pokol. Képtelenség egy szóval meghatározni milyen benyomást kelt, mindenesetre elég erőteljes hatása van.

Csak gratulálni tudok a borító tervezőjének az igazán kifejező végeredményért.

Amikor lehetőséget kaptam a Smaragd Kiadótól a könyv olvasására (amit ezúton is nagyon köszönök), jó ideig nem jutottam el oda, hogy ki is nyissam. Sokszor kézbe vettem, néztem a borítót, de egyszerűen azt éreztem, hogy még nem állok készen. Egy nap aztán azon vettem észre magam, hogy belekezdtem.

Milyen olvasmány várt rám ennek a különleges kötetnek a lapjain? Bevallom, hogy olvasás előtt nem igazán fejtegettem magamban, hogy mi is vár rám, mindenesetre meglepődtem, mégpedig jó értelemben, mert ez a regény másabb lett, mint a fülszöveg alapján vártam volna. A könnyed sztori, amire talán valahol egy kicsit számítottam, végül egy mélyebb, elgondolkodtatóbb olvasmánnyá nőtte ki magát.

Az egyszerűen megfogalmazott, könnyen követhető történet sorai közé az ember elevenébe vágó mondanivalókat rejtett a szerző, így válik a könnyed, szórakoztatónak tűnő olvasmány elgondolkodtatóvá.

A valóság kegyetlenül őszinte közege szinte arcul csap.

A kötet sorai bemásznak az ember lelkének legmélyére, gondolatok sokaságát vetve fel, nem is hagyva nyugtot még azután sem, hogy az utolsó sorok végére értünk. A könyvet becsukva is jó ideig tapad az ember lelkébe, talán örökre nyomot hagyva maga után.

A legjobban jelenlévő gondolatnak azt éreztem, ami bennem is leginkább megragadt, hogy ugyanolyan bűnös az, aki nem emel szót a bűnök ellen, mint akik a bűnöket elkövették.

De ha csak nézik és beletörődnek, hogy ez van, holott simán kinyírhattak volna mindenkit, akkor érdemes lenne feltenni a kérdést, hogy ki is az igazi bűnös.

Nem egyszeri alkalommal, hanem a történet folyamán újra meg újra előbukkanó mozzanat ez, amely fájdalmasan csap arcul.

A könyvben rejlő komolyságot, az ember elevenébe vágó mondanivalók élét a már-már fanyar, sötétebb humor viszonylagos könnyedségével lágyítja a szerző. Így érve el azt, hogy a lényeges mondanivalók szinte észrevétlenül találnak utat az olvasókhoz.

Igazából azt nem lehetne mondani a történetre, hogy humoros (szerintem legalábbis), ám mindenképpen a szövegbe fonódik valamiféle élc enyhítve a valóság tragikusságát.

Megölelték egymást még egyszer, majd Leni újra rohanni kezdett. Erik még látta az övére erősített vadászkést.

Igen, régen is tudott vigyázni magára, most sem lesz baj. Tökös csaj. Mondjuk a lövedék a tökös csaj agyát is átviszi.

Viszont dacára a humornak, bármiféle könnyedségnek, amelybe a történet bújik, mégis néha azt éreztem, hogy nekem egy kicsit nehézzé válik ez az olvasmány, így nem is akkora baj, hogy nem egyvégtében haladtam vele, hanem több részletben ismerkedtem a sorokkal.

Ez a történet nem arra való, hogy az ember gyorsan átrohanjon rajta, hanem lassan kell ízlelgetni, hogy minden fájdalmasan feszülő gondolata eljuthasson hozzánk, hogy felfedezzük minden rétegét.

A szerző itt található meg:

Csapó Ádám

Ahová még érdemes benézni:

Smaragd Kiadó

A könyv beszerezhető a Smaragd Kiadó webáruházából.