A fantasy a második kedvenc műfajom a történelmi romantikusok után. Nem csoda, ha rengeteg ilyen kötettől roskadozik a könyvespolcom, és még annál is többet olvastam. Így nehezen találok olyan regényt ezen a területen, amely nem hordozza magában jelentős mértékben egy már olvasott kötet elemeit, vagy egyáltalán olyan sztorit ad, olyan stílusban, ami tetszik.

Gáspár Virgina Olimpiának sikerült olyan fantasyt adnia az olvasóknak, amely engem már az első pillanatban magával ragadott, ráadásul Magyarországon játszódik, ami számomra megfűszerezte a történetet, a karakterek is érdekesek voltak, a világ pedig szépen kidolgozott.

Már a fülszöveggel felketette az érdeklődésem A dühös tűz fellángolása (Lélekboszorka krónikák 1.) című könyv, így nagyon örültem, amikor az írónő felajánlotta, hogy még megjelenés előtt olvashatom a történetet. Azonnal éltem a lehetőséggel, amiért nagyon, de nagyon hálás vagyok.

A borító

Mielőtt arról beszélnék, hogy milyen volt számomra ezt a fantasyt olvasni, hogy milyennek találtam, előbb mindenképpen szeretnék néhány szót ejteni a borítóról. Szeretem, amikor egy könyv elején nem egy klisés kép látható, olyan, amilyen nap mint nap visszaköszön a könyvborítókról, hanem valami különleges, valami egyedi, az meg még lenyűgözőbb tud lenni, amikor ráadásul jól visszaadja a történetet.

A dühös tűz fellángolása esetében azt mondhatom, hogy igazán jól sikerült a borító (ami Grapholic of Ashley Redwood munkája), különleges, és jól passzol a sztorihoz is.

A szereplők és a történet

Nagyon tetszett ebben a történetben az, hogy a szereplők igazán élettel teliek voltak. Attól, hogy nem voltak hibátlanok, hanem olyan esendőnek láttuk őket, mintha csak valaki lenne a környezetünkből, igazán emberinek tűntek.

Sok fantasyban, amelyben a főszereplők fiatalok, a felnőttek igencsak háttérbe szorulnak, mintha nem is lennének. A főszereplők pedig akik még nem nagykorúak, ahogy mindenféle képességeik lesznek, úgy válnak hirtelen „szuperhősökké”, mintha nem volna szükségük útmutatásra. A középiskolás főszereplő csak sodródik a végzete, küldetése, sorsa felé, közben meg a szülei mintha nem is lennének. Nem szólnak bele a főszereplő cselekedeteibe, aki mehet bárkivel, bármikor bárhová, nem kérdeznek rá, hogy hová megy és kivel. Az olvasó meg hajlamos átsiklani ezen dolgok felett, mert egyszerűen viszi magával a történet, és arra figyel.

Gáspár Virginia Olimpia történetében éppen ezért nagyon tetszett, hogy a főszereplő fiatalokat felnőttek segítik, tanítják őket, utat mutatnak nekik. A szülők nem halványodnak el, mintha ott sem lennének, hanem bizony érdekli őket kivel, hová megy a gyermekük és aggódnak, hogy megfelelő társaságban vannak-e.

Az én ízlésemnek kevés misztikus lény volt ebben a kötetben, de talán ebben a részben nem is volt igazán szerepük. Remélem, hogy majd a folytatásban felbukkan több különleges teremtmény, mert én rajongok értük, szeretem, amikor egy fantasy bővelkedik bennük. Mondjuk attól is függ, hogy a cselekmény mennyire követeli meg a jelenlétüket, mert hát csak azért, hogy ott legyenek, miért is hemzsegne tőlük a könyv. Azért én reménykedem.

Démonok megjelentek ugyan, de csak éppen mutatóba. Viszont nagyon érdekes volt (nem emlékszem, hogy ilyet olvastam volna), ahogy le lett írva az, ahogyan megszálltak valakit.

Nagyon egyben volt az egész sztori, nem jut eszembe semmi, ami ne tetszett volna.

Egyvalami van, ami igazából elenyésző dolog és valószínűleg csak számomra volt zavaró. Arról van szó, hogy többször megjelent a „Csitu van!” kifejezés, amellyel lenyugtatni, megnyugtatni akarta az egyik szereplő a másikat. Hááát! Bevallom nekem az első pillanatban visszatetsző volt ez a kifejezés. Én annak a helyében, akinek mondták, már kezdetben fellázadok. Nem hagytam volna, hogy ilyet mondjon nekem valaki. Emlékszem, hogy egyszerűen nem értettem, hogy hogyan lehet hagyni, hogy valaki ezt mondja. Ezt a kifejezést én lekezelőnek érzem.

Ez nem von le számomra a történet értékéből, mert ettől még imádom, egyszerűen csak muszáj volt kibeszélnem magamból, mert annyira piszkálta a gondolataimat.

Igazán izgalmas történetet adott az írónő A dühös tűz fellángolása című történettel. Pörögtek az események, nem lehetett unatkozni egy percre sem, és izgalmakban sem volt hiány, nem lehetett tudni mi történik a következő pillanatban, hogyan cselekednek a szereplők, hogyan alakulnak az események.

Szerettem olvasni ezt a fantasztikus történetet, amelyet bátran ajánlok a műfaj kedvelőinek, vagy azoknak, akik tennének egy próbát ezen a területen.

Szerinem fogom én még többször is olvasni ezt a könyvet, úgyhogy – bár még meg sem jelent ez a rész –, de már most nagyon várom a folyatást.

Várható megjelenés: 2022. március 10.

Itt lehet megtalálni az írónőt:

Gáspár Virginia Olimpia szerzői oldala

Gáspár Virginia Olimpia olvasói csoport

Ahová még érdemes benézni:

NewLine Kiadó

„NewLine Kiadó” olvasói csoportja

A könyv előrendelhető, majd megjelenés után beszerezhető a NewLine Kiadó webáruházából.

Megjegyzés:

A kép forrása: NewLine Kiadó, Grapholic of Ashley Redwood