Fróna Zsófia: Baljós szövetségek (A fegyverforgató 3.)

 

20211126_183852.jpg

 

A napokban olvastam Fróna Zsófia most megjelent könyvét, a Baljós szövetségeket, ami ugye A fegyverforgató sorozat harmadik része.

Emberek! Ez valami brutálisan jó volt! Hamar a végére értem, mert egészem elvarázsolt a történet, szó szerint faltam a sorokat, hogy megtudjam hogyan alakul kedvenceim sorsa. 

Már az első résszel a sorozat és Fróna Zsófi rajongója lettem, ám ahogy kötetről kötetre nem csupán hozza az írónő az ütős kezdés színvonalát, de még felül is múlta, ezzel csak még jobban elmélyíti a rajongásomat.

A történeteken túl a sorozat borítóiért is odavagyok, ami ez alkalommal is fantasztikusan sikerült.

Korábban azt mondtam, hogy az első rész borítója marad mindig a kedvencem, ám most változott a helyzet. Annyi bizonyos, hogy mindig is különleges lesz számomra a Fegyverek Házának külső megjelenése, de ezt a harmadik részt olvasva másképp látom a dolgokat.

Fróna Zsófia A fegyverforgató első részével egy csodás fantasyt alkotott, sikerült olyasmit belevinnie, olyan újat mutatnia, ami egészen egyedivé varázsolta ezt a világot.

A borító ragadott meg elsőként a könyvben. Emlékszem, hogy sokáig csak nézegettem, csodáltam, egészen elvesztem benne. Éreztem, hogy húz a történet felé, mintha megbűvölné az embert a farkas a képen. Imádtam, mert jól visszaadja a történet hangulatát.

Azért szeretem annyira ennek a sorozatnak a borítóit, mert kivalóan passzolnak az adott részhez, valamint az sem mellékes, hogy nem valami tucatképekről van szó, hanem egyediek, és van bennük valami bűvös erő, ami arra ösztönöz, hogy felfedezzem a mögöttük rejlő történetet.

 

Miért és hogyan változott a véleményem a Baljós szövetségek borítójáról?

 

Nos. Mindig érdekeltek az elme rejtelmei, az, hogy mitől lesz valaki gonosz. Egyáltalán mit jelent gonosznak lenni? Mi számít jónak, és mi rossz cselekedetnek?

Ebből adódóan sokkal érdekesebbek lehetnek bizonyos esetekben a negatív karakterek, főleg, ha egy hajszálnyi jó is megtalálható bennük, még akkori is, ha igen halovány is.

Van hová fejlődniük, érdekes megfigyelni a cselekedeteiket, azok mozgatórugóit.

Nagyon sokrétű tud lenni egy negatív karakter, és számomra izgalmas felfedezni ezeket a rétegeket.

Ezek után talán már érthető, hogy miért is találtam annyira brutálisan jónak mind a Baljós szövetségek sztoriját, mind a borítóját, amin a könyvben jelentős szerepet játszó démon szerepel.

A sorozat első része, a Fegyverek háza egy ütős kezdet volt, amiben valami egészen újat mutatott az írónő, mégis érződött, hogy egy kezdő kötetről van szó, ám a folytatásnak, a Démonok köztnek sikerült fokozni a történet nagyszerűségét. Eltűnt minden bizonytalanság, ami esetleg a Fegyverek házában még ott volt.

Határozottan vezette elénk Fróna Zsófia a sokak által kedvelt történet folytatását, amelyben rengeteg olvasót érdeklő titkokra derült fény, bár még mindig maradtak megválaszolatlan kérdések.

Egyszerre volt szórakoztató és izgalmas olvasmány, amin hol jóízűen nevettem, hol szinte a körmöm rágtam izgalmamban. 

Ezek után hatalmas adag kíváncsisággal vártam a sorozat következő részének megjelenését. Nem is csoda, ha szinte a megjelenés pillanatában beszereztem a könyvet és azon nyomban nekikezdtem.

Habár első körben elektronikus formában jelent meg a könyv, de mindenképpen kelleni fog majd a nyomtatott példány is, mert ott akarom tudni a polcomon, csak nem bírtam várni, míg a papír alapú változat megjelenik, olvasnom kellett.

Fróna Zsófia minden kötete igazán izgalmas, mert ha meg is sejtünk valamit, kitalálni lehetetlenség bármit is. Az első soroktól az utolsóig lehet izgulni a szereplőkért.

 

Na de mi is történt ebben a Baljós szövetségekben?

 

Miután a második részt az írónő szokás szerint egy meghökkentő fordulattal zárta, kedvelt főhősnőnk, Megaira kényszerűségből szövetségre lép a démonnal.

Egyik sem kedveli a másikat igazán, de mindkettőnek megvannak az indítékai az együttműködésre.

Az idő alatt pedig, amit egymás mellett töltenek akaratlanul is valamiféle szimpátiát kezdenek érezni a másik irányában.

A félelmetes démont egy idő után mint valamiféle negatív hőst láttam, akire nem lehet azt mondani, hogy jó, mert egyértelműen nem volt az, de teljesen az ellenkezőjét sem.

Elkezdett a karaktere bonyolulttá válni, és ez miatt lett igazán érdekes számomra.

Mivel a könyv elején ez a démon ábrázolása látható, így történt, hogy ennek a résznek a borítója olvasás után a kezdő kötet mellett az egyik nagy kedvencemmé vált. 

Újabb titkokra derült fény, de bizony akadtak újabb információk is, amelyeknek az elhintésével az írónő elérte azt, hogy ha az ember azt gondolta, már megfejtette a titkokat és képben van az egyes szereplőkkel, az események hátterével kapcsolatban, bizony rá kellett jönni, hogy közel sem tudunk annyit, mint gondolnánk.

Korábban már említettem, hogy Fróna Zsófia minden eddigi részt egy megdöbbentő fordulattal zárta, ez most sem volt másképpen. 

Ezek után elmondhatatlanul kíváncsi vagyok mit tartogat még a kedves írónő az szereplőnek és az olvasóknak.

Bár már most türelmetlenül várom a negyedik részt, de tudom, hogy még odébb lesz az, hogy a folytatást olvashatom, hiszen ez a könyv is épphogy megjelent.

A fegyverforgató az egyik nagy kedvencem lett, egy olyan sorozat, amit minden fantasy kedvelő figyelmébe ajánlok, érdemes elmerülni ebben a világban.

 

Fülszöveg:

 

Megaira épphogy átvészelte a támadást a múzeumban, máris a korábbiaknál sokkal súlyosabb problémával kell szembesülnie. Feleszmélni sincs ideje, és a Legfelső Tanács színe előtt találja magát.

Vajon milyen ítélet vár rá?

Megtarthatja az emlékeit és Setan mellette maradhat?

A történések viharában nem várt társat sodor mellé a sors, a kétes szándékú démonnal veszélyes szövetséget köt. Míg a baljós alak egyre sötétebb eseményeket vonz, a lány olyan feladatot kap, mely könnyen a vesztét okozhatja.

A bonyodalmat tovább fokozza egy titok napfényre kerülése, mely képes ismét minden szálat összekuszálni…

A Fegyverek Háza egésze veszélybe kerül; Megairának versenyt kell futnia az idővel, ha meg akarja menteni a barátait.

A siker érdekében mindent megtesz, drasztikus döntéseket hoz, melyeknek köszönhetően üldözőből üldözötté válik.

Mindeközben a démon is felfedi igazi valóját, a szövetségük pedig mázsás súlyként nehezedik Megaira vállára.

Sikerülhet kimásznia kilátástalan helyzetéből, vagy ezúttal végleg elbukik?

Végül egy múltban tett ígéret mindent megváltoztat…

 

 

Az írónőt itt lehet megtalálni:

 

Fróna Zsófia hivatalos szerzői oldala 

A fegyverforgató (könyv)

 

 

A könyv beszerezhető a NewLine Kiadó webáruházából.