Kovács Kornélia: A csillámpónin túl – Dübörög a dackorszak

Kovács Kornélia neve az Anyaság a csillámpónin túl című könyve kapcsán lehet ismerős, amelyben humorral átszőtt nyílt őszinteséggel ír arról, hogy milyen kétségek gyötörhetik a nőket várandósság alatt, szülés után.

Már akkor azt éreztem, hogy nagyon egy hullámhosszon vagyok a kedves írónővel, olyan érzés volt olvasni azt a könyvet, mintha egy jót beszélgettem volna valakivel, aki megért, aki hasonlóan látja a várandósság és a szülés időszakát.

Felszabadító érzés volt a kendőzetlenül megfogalmazott sorokat olvasni. Végre valaki nem a cukormázzal leöntött verziót tálalta.

Éppen ezért nagyon örültem, amikor azt hallottam, hogy újabb könyv érkezik, amelyben a dackorszak köré csoportosul a mondanivaló. Már ezt a hírt hallva is biztos voltam benne, hogy el fogom olvasni az újabb kötetet, mert tudtam azt, hogy mondanivalóját őszintén, mindenféle ragyogás nélkül tárja majd a leendő olvasók elé.

Arra egyáltalán nem gondoltam, hogy lehetőséget kapok ennek az új könyvnek a megjelenés előtti olvasására, ami A csillámpónin túl - Dübörög a dackorszak címet viseli. Pedig így lett, én pedig gondolkodás nélkül éltem a lehetőséggel, amit nagyon köszönök.

Akik már olvastak Kovács Kornéliától, azok biztosan sejtik, hogy itt bizony nem a gyermeknevelés lesz a középpontban, hanem az anyukák lelkivilága.

Számtalan szakkönyv létezik a várandósság és az anyaság témakörében, amelyek útmutatóként szolgálnak. Így van ez a dackorszakkal kapcsolatosan is. Ám ezek a kötetek nem igazán foglalkoznak azzal, hogy az anyukák hogyan élik meg a mindennapokat, milyen lelki vívódásokon mennek át.

A dackorszaknak megvannak a maga szépségei, amiről éppen eleget olvashatunk a szakkönyvekben. Ám kevés szó esik a nehézségekről, a bizonytalanságokról, a félelmekről.

Szülőnek lenni bizony nemcsak móka és kacagás, éppen ezért jó, ha az ember nincs híján a humorérzéknek és olykor képes lazán kezelni egyes szituációkat.

A gyereknevelés kapcsán mindenkinek megvannak a maga elképzelései, és persze minden vélemény más, mint a többi. Mást mondanak a játszótéri anyukák, mást a boltban az eladó, mást a védőnő, mást a rokonok, az ember csak kapkodja a fejét. Nem is csoda, ha néha besokallunk.

Minden szülő a legszuperebb módszereket áhítja, de bizony olykor hibázunk is, mert nem megy mindig minden simán. Ilyenkor pedig megy az önmarcangolás. Rossz anyának gondoljuk magunkat. Rágörcsölünk a dolgokra, pedig a legtöbbet azzal tehetjük, ha nem csupán magyarázunk, hanem példát mutatunk a gyerekeknek, akik bizony szeretik utánozni a felnőtteket. (Vagy kiskamaszként szóvá teszi, hogy ő miért tegyen meg valamit, ha mi nem úgy csináljuk.)

A társadalom azt várja el az anyukáktól, hogy csak a szépről, a jóról beszéljenek, mert a srácok körül minden móka és kacagás. Egyszerűen nem elfogadott az anyaság árnyoldalairól őszintén beszélni, pedig igenis vannak rossz időszakok, amikor az ember kegyetlenül ki tud bukni, ha nem talál támogató közegre, ha azt érzi egyedül van. Éppen ezért kell szóba hozni a nehézségeket is, hogy az anyukák lássák, más is hasonló küzdelmeken megy keresztül.

Ha anya szétesik, akkor előbb-utóbb a család is. Ahhoz, hogy a gyerek rendben legyen, az kell, hogy az anya is rendben legyen. Éppen ezért fontos törődni az anya igényeivel is, hogy ha szüksége van rá, meglegyen a maga kis énideje, amikor feltöltődhet.

Fel kellene fogni a társadalomnak, mintaanya társaknak, hogy ahhoz, hogy lelkileg egészséges gyerekeket neveljenek az anyák, ahhoz nekik is azoknak kell lenniük, márpedig ha nem törődünk magunkkal, az igényeinkkel, belegebedünk, és hosszú távon minden leszünk, csak lelkileg egészségesek nem. Nincs olyan ember, aki folyamatosan csak ad, ad, ad, még többet ad, és neki nincs szüksége feltöltődésre.

Amikor ki vagyunk bukva, igenis szükség van arra, hogy panaszkodjunk, hogy elmondjuk mit érzünk. Legtöbbször nem is a megoldást várná az ember a másiktól, csak megértő fülekre vágyik, arra, hogy valaki meghallgassa, hogy ítélkezés helyett megértéssel forduljon felé.

Nem szabad görcsösen ragaszkodnunk a szuperanya képhez, és az elvekhez, olykor lazábbnak kell lenni. Be kell vallani, hogy nem minden tökély az anyasággal kapcsolatban. Beszélni kell a problémákról.

Ez a kötet talán kevésbé humoros, mint az előző, de ez a benne rejlő komolyabb témáknak is köszönhető. Viszont így is egy szórakoztató olvasmányt kapunk, amely méltó folytatása az Anyaság a csillámpónin túl című kötetnek.