Igencsak kedvelem Julia Quinn könyveit, mert az általam örök kedvenc történelmi romantikus műfajban ír, mégpedig csodás történeteket.

A mostanában nagy népszerűségnek örvendő és a Gabo Kiadónak köszönhetően új kiadásban megjelenő Bridgerton sorozatot is nagyon szeretem. Nem most, nem a felhajtás miatt kezdett el érdekelni ez a sorozat, hanem már egy ideje próbáltam beszerezni, de sajnos nem jártam sikerrel, így nagyon örültem, amikor kiderült, hogy új kiadásban ismét megjelennek. Meg kell mondjam, hogy nekem ezek a mostani borítók sokkal jobban tetszenek. Finomak, elegánsak, és a színeik elképesztően gyönyörűek.

Szeretem Hamupipőke meséjét, és azokat a történeteket, amelyek ezt feldolgozzák. Mindig izgalmas dolog látni mit hoznak ki különböző emberek ebből a meséből. Így kíváncsian vártam a Bridgerton sorozatnak ezt a részét.

A nagy érdeklődés mellett ott munkált bennem egy kis félsz, mert fogalmam sem volt, hogy az írónő hogyan jeleníti meg az eseményeket. Annyira nagyon akartam, hogy jó legyen ez a sztori, és végül nem kellett csalódnom, mert igazán magával ragadóra sikeredett ez a rész.

Sophie egy gróf balkézről született gyermeke, akinek anyja a szülésnél meghalt. Nagyanyja vitte el, és hagyta ott a lányt az apja küszöbén, aki láthatólag nem mutatott iránta szeretetet, de nyilvánvalóan gondoskodott róla. Gyámleányaként nevelkedett apja házában Sophie, akiről mindenki tudta ki is valójában, de senki sem beszélt róla.

Amikor a gróf megnősült, egy gonosz mostoha és annak leányai kerülzek a házhoz. A gróf felesége az első pillanattól ellenszenvvel viseltetett Sophie iránt, akiről rögtön tudta, miféle kötelék is fűzi a férjéhez, ami számára sértés volt, de nem bírta elérni, hogy a lányt elküldje apja a háztól. Saját gyermekeinek megtiltotta, hogy szóba álljanak, barátkozzanak a törvénytelen úton született gyermekkel.

Érdekes a mostoha személye. Nem lehetett könnyű számára elviselni, hogy ott élt velük egy balkézről született gyermek. Másrészről a lány semmiről sem tehetett. Később láthatjuk, hogy hogyan viselkedik a saját lányaival, hogy különbséget tesz közöttük, és ebből kitűnik, hogy nem csupán a sértettség miatt viselkedett az első pillanattól gonoszul Sophieval, hanem sajnos ő egy rosszindulatú, kegyetlen nőszemély. Az évek során az ellenszenv erős gyűlöletté formálódott, amit elősegített az, hogy nem sikerült gyermekkel megajándékoznia a férjét.

Amikor a gróf meghal, a mostoha galád módon elsikkasztja férje „gyámleányának” örökségét, szolgasorba taszítva a gyermeket.

Elég enyhe kifejezés az, ha azt mondom, hogy nem szimpatizáltam Sophie mostohájával. Nem menthető a viselkedése, sem a saját gyermekei iránt, sem a gróf gyermeke iránt. Mégis felvetődött bennem az a gondolat, hogy nem tudunk róla semmit. Honnan jött? Milyen körülmények közül? Miért olyan a viselkedése, amilyen?

Az első pillanatban megszerettem Sophiet. Reálisan látta a helyzetét, elvei voltak, talpraesett volt, okos és kedves. Nem volt hibátlan, de alapjában véve olyan karakter, akit az ember észrevétlen a szívébe zár.

Benedict nem herceg, de egy vagyonos család sarja. Mégpedig egy másodszülött, akit örökké csak a másodikként emlegetnek. Azért annyira népszerű a társaságban, mert a Bridgerton család egyik gyermeke.

Keveset tudunk meg erről a pasasról. Például kiderül ugyan, hogy egy művészlélek, hogy kedves időtöltése a rajzolás, amiről senki sem tud, még a családja sem. Sophie is csak egy véletlen folytán tudja meg. Ám minderről alig tesz említést az írónő. Sajnálom, mert szívesen olvastam volna még ezzel kapcsolatosan.

Benedict is hamar megkedveltette magát. Tetszett a hozzáállása az emberekhez, a családjához, a nőkhöz. Emberként bánt másokkal. Volt valami ebben a férfiban, ami egészen elbűvölt.

A Bridgerton család által szervezett álarcosbálon találkozik Benedict és Sophia, ahová a lány a házvezetőnő segítségével jutott el.

Mindkettőjükben mély nyomot hagy a találkozás, de a lány, mivel reálisan látja a helyzetét a társadalomban, eltűnik a férfi elől, aki sokáig keresi, és nem felejti el.

Később, amikor évek múltán egy véletlen folytán ismét találkoznak, a lány tart attól, hogy felismeri a féri, és tart a reakciójától is. Valami rémlik ugyan Benedictnek, mintha már találkozott volna Sophieval, de nem ismeri fel, hogy ő az az ezüstruhás hölgy a bálról.

A lány egyszerre könnyebbül meg, és veszi tudomásul fájdalmasan ezt a tényt. De hogyan is ismerhetné fel a lányt a férfi, amikor sokat változott, más a haja, lefogyott és álarcban volt ott a bálon, ami a fél arcát takarta.

Nehéz és rögös utat járnak be a főszereplők, talán az ő helyzetük a legkilátástalanabb a társadalmi szokások, elvárások miatt. Egyre közelebb kerülnek egymáshoz, végül Benedict eljutott oda, hogy nem érdekelte a társaság véleménye. Ám ekkor kiderül számára, hogy Sophie azonos az ezüstruhás hölggyel, aki annyira felkavarta.

Szerintem remek módon oldotta meg az írónő azt a helyzetet, hogy felismerte is, meg nem is a lányt Benedict. Így, hogy csak a történet második részében derült ki, hogy kicsoda valójában Sophie, módot adott arra, hogy kiderüljön mindenképpen elrabolta volna a Bridgderton fiú szívét a balkézről született leány.

Egy szívet melengető, ugyanakkor megrendítő történet, amelyből nem hiányzik a humor sem. Elkezdtem olvasni és megszűnt a külvilág, elvarázsolt már az első pillanatban és nem szabadultam, míg a végére nem értem.

A könyv megrendelhető:

Gabó Kiadó

Libri

Líra

Bookline

Book24

Álomgyár

Könyvtündér

Rocky.hu