Szeretem a sötét hangulatú történeteket, így habozás nélkül éltem az alkalommal, amikor Szilágyi Heléna lehetőséget adott Diabolika című történetének az olvasására, amit ezúton is nagyon köszönök.

A Grimm: sötét mesék (a véleményem ITT olvasható róla) című gyűjteményt is szerettem - ahol volt lehetőségem ismerkedni az írónő stílusával - így nagy adag kíváncsisággal vágtam bele az olvasásba, ami egy izgalmas, sötétebb hangulatú fantasy sztorinak ígérkezett.

Miért szeretem a sötétebb hangulatú történeteket, amikor legtöbbször megdöbbentenek, elborzasztanak?

Talán azért, mert ezeket olvasva folyton ott vannak bennem a gondolatok, hogy honnan erednek az ilyen a történetek? Mennyi lehet, mi lehet, ami valóságos ezekből a sötét sztorikból? A valóságnak és a rejtelmességnek eme keveréke az, ami foglalkoztat, ami miatt szeretem ezeket a történeteket. Talán pont az vonz annyira a mondákban, legendákban is, hogy körbeveszi őket a titokzatosság, a misztikum és igazán nem tudni, vagy sokszor az ember bele sem mer gondolni mennyi lehet az igazság belőlük.

A borítóról

Mielőtt rátérnék a történetre, előbb pár szót ejtenék a borítóról. Számomra fontos, hogy egy könyv külső megjelenése jól jellemezze a mögötte, a benne rejlő olvasmányt. Nagyra tudom értékelni, amikor egy borítón nem valami sablonkép feszít, hanem egy egyedi alkotás hívogatja a leendő olvasókat.

A Diabolika esetében a borító kiválóan jeleníti meg a mögötte rejlő olvasmányt, az első pillanatban az mutatja, hogy nem egy habos-babos romantikus sztoriról van szó, hanem itt bizony egy sötét fantasy vár ránk.

A történetről

A Diabolika egy posztapokaliptikus fantasy, amelynek komor élét az egész történetre jellemző humor enyhíti, így válik az egész sztori igazán szórakoztatóvá.

Ha már fantasy, akkor mítikus lények, amelyből rengeteg akad, szinte lépten-nyomon jött egy. Csak kapkodtam a fejem, ahogy újabb és újabb teremtmények kerültek említésre.

Tetszett, hogy ennyiféle lény jelent meg, azt viszont sajnáltam, hogy a legtöbbről csak egy-egy mondat erejéig esett szó. Jó lett volna többet hallani róluk.

Szereplőkből is akad bőven, így eleinte igencsak koncentrálnom kellett, hogy képben legyek ki-kicsoda, mi a szándéka és miért.

Bevallom kezdetben én kissé kaotikusnak éreztem az elém táruló világot, talan emiatt is éreztem azt, hogy lassan indult számomra a történet. Ebben lehet közrejátszott a sok szereplő is.

Mindenesetre kellett egy kis idő, míg letisztult minden. Ezután viszont a már kezdetben is pörgő történet még nagyob lendületet vett, vagy csupan én ereztem így, mert jobban bele tudtam feledkezni az olvasásba, mert végre igazán élvezni tudtam ezt az igencsak szórakoztató olvasmányt.

Megmondom őszintén, hogy szeretem azokat a fantasy sztorikat, amelyekben hangsúlyos a romantikus szál, esetleg e köré épül a cselekmény. Ám emellett az is tetszik, amikor nem a romantika kerül a középpontba, hanem csak elvétve, alig-alig jelenik meg. Ehelyett a titkok, a rejtélyek, a karakterek, a szereplők kalandjai, a háttérben húzódó mondanivaló, a bemutatott világ a lényeges.

Ezek után nem hangzik különösen, hogy nekem tetszett, hogy a Diabolika esetében a kevésbé hangsúlyos romantika szál.

A szereplők titokzatosak és rejtélyesek, ám kedvencet nem avattam. Annyira fogalmam sem volt ki mit akar, mi történt velük, mi fűzte/fűzi őket egymáshoz, hogy árgus szemekkel faltam a sorokat és reméltem, hogy mihamarabb megfejthetem a rejtélyes karakterek titkait. Szerettem volna mihamarabb rájönni, hogy mi van a háttérben, mert azt éreztem, hogy itt valami váratlan dolog fog történni. Így is lett, mert amikor már azt gondoltam mindent értek, az írónő a történet végén bedobott egy váratlan fordulatot.

Tulajdonképpen a könyv elején hatalmas lendülettel zuhant rá kíváncsi elmémre a történet megannyi szereplőjével, majd ahogy az írónő folyamatosan adagolta az információkat, úgy állt össze egyre inkább a kép, hogy végül az események nagy részén túljutva a szálak teljesen összeérjenek és fény derüljön mindenre. Minden titokra, minden indítékra, minden rejtélyes szereplő kilétére.

Összességében

Érdekes, izgalmas és rendkívül szórakoztató posztapokaliptikus fantasy történet részese lehettem a Diabolikát lapozva. Hihetetlenül élveztem ennek a könyvnek az olvasását!

Tetszett, hogy annyira titokzatosak voltak a szereplők, hogy mindig meg tudott lepni a történet valami csavarral. Hiába próbáltam rájönni bármire is, ez egyszerűen képtelenség volt egy-egy apróságtól eltekintve. A folyamatosan jelenlévő humor pedig igazán szórakoztatóvá tette az egyébként is érdekes történetet.

Sejtettem, hogy tetszeni fog, de azt nem gondoltam volna, hogy annyira magával ragad majd ez a regény, hogy amikor nem olvasom éppen, akkor is ez jár a gondolataimban. Első alkalommal olvastam, de már most látom, hogy nem utoljára.

Itt lehet megtalálni az írónőt:

Szilágyi Heléna alkotói oldala

Szilágyi Heléna alkotói csoportja

A könyv beszerezhető a Little Fox Könyvkiadó webáruházából, esetleg a nagyobb könyvesboltokból.