Denise Hunter: Könyvesbolt a tengerparton

 

20210804_070816.jpg

 

Denise Hunter: Könyvesbolt a tengerparton című könyvének befejezése után egy ideig kerestem a szavakat. No meg igyekeztem magamhoz térni, mert keveset aludtam, reggel meg dolgozni kellett mennem.

Annak ellenére, hogy nem pihentem ki magam, hogy eléggé fáradt voltam, cseppet sem bántam, hogy éjszakába nyúlóan olvastam, mert nekem ez a könyv tetszett.

Az plusz meglepetés, hogy a könyvesboltban vásárolt kötetben (igen, ez is egy olyan alkalom volt, amikor kellett a regény, mert azonnal olvasni akartam) egy a történethez, a borítóhoz passzoló könyvjelzőt találtam, amit csak otthon vettem észre. Mi ez, ha nem egy jel  hogy a "Könyvesbolt a tengerparton" nekem is íródott.

Mind a cím, mind a borító csábított az olvasásra. A fülszöveg pedig egy érzelmekkel teli, mégis viszonylag könnyed történetet ígért.

Amikor megvettem, úgy terveztem, hogy éppen csak beleolvasok, mert egy másik kötetet már elkezdtem. Végül itt ragadtam, ennél a könyvnél. Egész egyszerűen képtelen voltam nem ezt olvasni, annyira húzott magával a sztori. Gondolni sem bírtam arra, hogy a másikat folytassam, míg ennek a végére nem érek, pedig amaz is egy érdekes kötet.

Igazából nem tűnik túl bonyolultnak a történet. Mintha csak egy laza kis olvasmány lenne. Ám a felszín alatt azért rejtőznek olyan gondolatok, amelyek elmélyítik a könyvet, bár kétségtelen, hogy a szerző igyekszik könnyed formában tálalni a mondanivalójàt.

A címben is megjelenő könyvesbolt eleinte nem igazán van a középpontban. Legalábbis látszólag. Ugyanis annak ellenére, hogy kezdetben úgy tűnik kevés szerepe van, idővel rájövünk, hogy igenis kulcsfontosságú.

A főszereplők kedvelhetők, de korántsem tökéletesek. Nekem talán pont ettől voltak annyira színpatikusak. Hoztak hibás döntéseket, amelyek mögött szomorú események húzódtak, és sokáig nem látták át, nem látták be, hogy másként kellene cselekedni. Nagy sokára, igen lassan, de végül változtak.

A mellékszereplők igazából semlegesek voltak, talán azért, mert keveset tudtam meg rólunk azon túl, hogy sokukra nem vetült jó fény azzal kapcsolatban, amilyen hatással bírtak a főszereplők életére.

Akit nagyon megkedveltem olvasás során, az Sophie kiskutyája, Piper. Annyira édes!

Sophie-nak be kellett làtnia, hogy túlságosan anyáskodó a testvéreivel, hagyja, hogy kihasználják az áldott jó szívét, a gondoskodását.
Annak is megvan az oka, hogy miért viselkedik így. Sokáig fel sem tűnik neki, hogy ez nem egészen jó. Aztán egy ponton ráébred arra mi lenne a helyes, mert így a saját életét rombolja.

Aiden múltja is tartalmaz fájdalmakat, sérelmeket, amelyek hatással vannak a viselkedésére, ami miatt bizonyos szempontból rossz irányba tart az élete.

Annyi "ha" van ebben a történetben. Mi lett volna, ha Sophie és Aiden a múltban jobban meg tudták volna bészelni a dolgaikat? Ha nem titkolóznak egymás előtt? Ha nem a saját félelmeik irányítják őket? Ha... Ha... Sorolhatnánk a feltevéseket. Ám igazából belegondolva, fel kell tennünk azt a kérdést, hogy tényleg jó életük lett volna a főszereplőknek, amennyiben együtt maradnak? Évekkel később is boldogan éltek volna? Vagy végül külön utakon folytatják, mert felőrölték volna őket a nehézségek? Talán  nem véletlen alakultak úgy a múltban a dolgok ahogy.

Hiszem, hogy semmi sem történik véletlenül, hogy minden akkor jön el az életünkbe, amikor itt az ideje. Már ha el kell jönnie, ha ott a helye. Az élettől, a sorstól megkapjuk a lehetőséget, csak fel kell ismerni az esélyt, és élni kell vele. Kérdés, hogy Sophie és Aiden tudnak-e élni a lehetőséggel. Mindez kiderül a könyv végén.

Egy csodás romantikus történet szívszorító érzelmekkel és egy csipetnyi humorral. Egy történet lélekről, gyógyulásról, döntésekről.

Erotika nincs benne, ne is keresse senki, mert ez nem olyan olvasmány. Ám nem is fog hiányozni, az biztos. 

Bátran ajánlom a romantikus lelkületű olvasóknak. Érdemes elolvasni, higgyétek el. 

 

FÜLSZÖVEG:

 

Adnál ​még egy esélyt?

 

Az lenne a dolgok rendje, hogy Sophie Lawson jól érezze magát a húga esküvőjén. De ha tudta volna, ki lesz a vőfély, sehogy sem tudta volna megacélozni magát.

 

Miután az édesanyja fekvőbeteg lett, és az apjuk lelépett otthonról, Sophie anyjuk helyett gondoskodott két testvéréről: Sethről, és a húgáról, Jennáról. Támogatta őket, amíg elvégezték a főiskolát, és félretette álmát, hogy saját könyvesboltot nyit Piper’s Cove-ban, ebben a festői észak-karolinai kisvárosban, ahol gyerekkorukban olyan sok időt töltöttek.

 

Végre itt az alkalom, hogy Sophie megvalósítsa célját, hiszen Seth állást kapott, és Jenna is sínen van: hozzámegy a pasijához, akivel főiskola alatt együtt jártak. A lagzi Piper’s Cove-ben lesz. De aztán kiderül, hogy a vőfély nem más, mint Aiden Maddox, Sophie gimis szerelme, aki annak idején faképnél hagyta Sophie-t.

 

Vajon mit hoz az újabb találkozás? Sophie miért bízzon abban, aki egyszer már átejtette? Vágtatva közeledik Piper’s Cove felé a hurrikán, és egy biztos: ha odaér, kő kövön nem marad.

 

A könyv beszerezhető:

 

Next21 Kiadó

 

Libri

Líra

Bookline

Book21

Könyvtündér

Rocky