Silvia Moreno-Garcia: Jádeisten, árnyisten

 

img_20210103_162639.jpg

  

Szeretem a regékről, legendákról, mondákról, szól történeteket. Mégpedig azért, mert a régmúlt idők hitvilágából erednek, a fantázia és a valóság misztikus elegyei. Mert olykor borzongatnak, mert körbeveszi őket a természetfeletti titokzatossága.

Így nem is kérdés, hogy amikor ajánlották nekem Silvia Moreno-Garcia Jádeisten, árnyistent, szinte azonnal megrendeltem a fülszöveg elolvasása után.

Az 1920-as évek Mexikóját és a maja mitológiát ötvözi ez a történet, ami egy érdekes olvasmány ígéretét hordozta magában, és amely számomra beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Maradt ugyan bennem egy-két kérdés, amire választ nem kaptam, de ettől függetlenül én szerettem olvasni ezt a könyvet.

Szerettem, mert egy erős lány volt a főszereplő, aki nem mellesleg gyönyörű névvel rendelkezett (Casiopea). Voltak benne bizonytalanságok, ám számomra minden tökéletlensége ellenére igencsak kedvelhető. Okos volt, talpraesett, és tetszett, hogy nem volt bosszúszomjas. Persze a sérelmei nem tűntek el, de elítélte az értelmetlen gyilkolást.

A másik főszereplő, Hun-Kamé karakterével is szimpatizáltam. Jól felépítette a személyét az írónő. Érdekes volt látni hogyan változik. Szépen, lassan formálódik az események hatására belülről, ami a külsőjére is kihatott. A kérdés csak az, hogy hogyan? Miért változik? Tartós lesz-e?

Lehet, hogy a váz, az alap egy sablonra épül ennél a regénynél, viszont annyira jól felépített az egész történet, hogy nekem eszembe sem jutott, hogy agyoncsépelt lenne. Egy átlagosnak mondható fantasy alapból egy igen remek történet született.

Nem a pörgő cselekmény jellemezte, de ezeknek az olvasmányoknak nem is az a lényege, hogy az ember kapkodja a fejét. Szépen lassan haladtak az események, mint ahogy a tenger lágy hullámai ölelik a part homokját.

Amit picit negatívumként éltem meg, az az, hogy azt éreztem, túl simán jutnak el a főszereplők kalandjuk egyik állomásától a másikig. A környezet bemutatása, a közöttük épülő kapcsolat, a bennük végbemenő változás állt előtérben, ám akadály, amivel küzdeniük kellett volna, nem igazán fordult. Talán lehetett volna itt-ott valami, ami jobban feltartja őket, ami megkavarja a szálakat, így izgalmasabbá téve a cselekményt, bár azért annyira egetverőnek nem éreztem az akció hiányát.

Ami még elgondolkodtatott az az, hogy mi a szerepük az isteneknek az emberek életében? Azt várják, hogy féljék őket, áldozzanak nekik, szolgálják őket, de mindezt csak úgy, mert ők istenek. Akik csak úgy vannak a maguk birodalmában. Jó, hát a halált félik, mert a földi élete után mindenki szeretne előnyös pozícióba kerülni az alvilágban. Bonyolult kérdés ez.

Minden érdekessége, és szórakoztató volta mellett volt egy gondolat, ami megfogott a Jádeisten, árnyisten történetében. Ez pedig az alábbi néhány sor:

– A szavak magvak, Casiopea – mondta. – A szavaidból történet szövődik, a történetből mítosz lesz, és a mítoszban hatalom rejlik.

Igen, amit megnevezel, annak hatalmat adsz.

Na, de mit is akar jelenteni a fenti idézet? Azt, hogy amit kimondunk, amiről beszélünk, annak erőt adunk, annak hatalma lesz. Éppen ezért mondják azt, hogy a rossz dolgokról nem ejtünk szót. Amit nem szeretnénk, hogy megvalósuljon, azt nem emlegetjük. Arra kell koncentrálni, amit nagyon akarunk.

Persze nem mindig valósulhat meg, amit szeretnénk, nem mindig kerülhetünk el minden rosszat. Ám kétségtelen, hogyha azt mantrázzuk, amitől félünk, akkor a teremtés erejével nagyobb eséllyel fogjuk bevonzani a negatív, a rossz dolgokat, mintha a jóra figyelünk.

Én hajlok arra, hogy higgyek ebben, ahogy abban is, hogy semmi sem történik véletlenül, mindennek oka van. Minden akkor történik, amikor eljön az ideje, és aminek meg kell történnie, az meg is fog, bármilyenek is legyenek a körülmények.

A sors sincs kőbe vésve. Ha alapjában nem is változtathatunk néhány dolgon, de attól függően milyenek vagyunk, hogyan viselkedünk, hatással lehetünk a sorsa, meghajlíthatjuk annak fonalát.

A Jádeisten, Árnyisten egy olyan történet, amely elgondolkodtatott, szórakoztatott. Jó volt elmerülni a regény által teremtett világban.

 

TARTALOM:

Egy eldugott kis mexikói településen, egy gazdag ember házában az alvilág urának csontjai rejtőznek. Az istenség egykor árulás áldozata lett, lefejezték, maradványait pedig egy ládába zárták, hogy ott raboskodjon az idők végezetéig. Ám a ládák sorsa, hogy előbb-utóbb kinyitják őket.

Mexikó az 1920-as évek végén: a világba betör a modernitás. Új divatok kapnak lábra, lendületes zene szól, az utcákon automobilok dübörögnek, a szesztilalom hatására virágzanak a határ menti városok kocsmái és szerencsebarlangjai. Ez a pezsgő élet azonban csupán vágyálom a fiatal, félvér lány, Casiopea számára, aki megtűrt rokonként tengődik zsarnoki nagyapja házában, Uukumilban, ahol mintha megállt volna az idő. Amikor aztán egy nap kíváncsiságtól hajtva belekukkant az öreg féltve őrzött ládájába, sorsa megmásíthatatlan fordulatot vesz.

Casiopea előtt testet ölt Hun-Kamé, Xibalba trónfosztott ura. Az istenséget egyetlen cél hajtja: vissza akarja szerezni a birodalmát, hogy bosszút álljon áruló öccsén. Ehhez szüksége van a lány közreműködésére, mivel a feltámadásakor elszakíthatatlan kötelék jött létre kettejük között. Így hát Casiopea elindul Hun-Kaméval élete első, hatalmas kalandjára, amelynek során szembe kell néznie a maja mítoszok csaknem elfeledett, de nagyon is valóságos szörnyetegeivel – és lehet, hogy az út a halálba vezet…

 

 

A Főnix Könyvműhely weboldalán egy szuper INTERJÚ olvasható az írónővel.

 

 

A könyvet itt lehet beszerezni:

 

Főnix Könyvműhely

Könyvtündér

Bookline

Rocky