Victoria Green: Valter & Vivien I.

Egy szívbemarkoló történet szerelemről, fájdalomról, hinni akarásról, döntésekről.

Hónapokkal ezelőtt olvastam Victoria Green érzelmekkel teli, fájdalmasan gyönyörű Szív-hangok című sorozatát, amely után biztosan tudtam, hogy az írónő többi könyvét is el akarom olvasni.

A polcomon volt egy ideje Valter & Vivien története, amelyre már nagyon kíváncsi voltam, azt is elterveztem mikor olvasom, de aztán másképp alakult. Csupán egy-két nappal ezelőtt jutottam el oda, hogy elkezdjem Valterék sztoriját.

Szerintem nem véletlenül alakult úgy, hogy most kezdtem bele ebbe a sorozatba. Hiszek abban, hogy nincsenek véletlenek, hogy minden okkal történik, hogy minden pont akkor jön el, amikor annak ideje van.

Amikor ezeket a sorokat írom, már órák óta befejeztem az első részt, és csak gondolkodom. No nem azon, hogy tetszett-e, mert nekem igenis tetszett, hanem azon, hogy vajon a megfelelő időben olvastam-e a könyvet? Vajon tényleg úgy kellett lennie, hogy én csak mostanában emelem le a polcról ezeket a köteteket? Végül arra jutottam, hogy igen. Én azt érzem, hogy a legjobbkor talált rám. A pontos okát megfogalmazni nem könnyű. Talán azért, mert most vagyok olyan érzelmi hullámhosszon, amikor a leginkább készen állok befogadni a regényt.

Na de miről is szól ez az érzelmekkel teli, felkavaró történet, amelyben semmi sem az, aminek látszik?

A Szív-hangok sorozatból megismert Anna húgának, Viviennek és az újonnan a szomszédba kerülő srácnak, Valternak a történtét ismerhetjük meg.

A lány tizenöt éves, beleszeret a nála pár évvel idősebb srácba, aki a gyönyörű szemeivel, a verseivel, igéző szavaival meghódítja a lányt. Tulajdonképpen találkozásuk első pillanatában azonnal fellángolnak a heves érzelmek a fiatalok között. Ám a lány anyja eltiltja gyermekét a szerelmétől, aki nem érti az egészet, hiszen a srác anyja barátnőjének a rokona. Aztán kiderül az igazság, ami annyira szörnyűséges, hogy rengeteg fájdalmat von maga után.

Be kell valljam, hogy bármennyire vártam, bármennyire úgy érzem, hogy a legjobbkor olvastam ezt a könyvet, nekem bizony nem igazán voltak szimpatikusok a főszereplők.

Vivien egy dacos, lázadó tinédzser, akinek a viselkedése eleinte furcsa volt számomra, de aztán elgondolkodtam, és rájöttem, hogy egy tizenéves igenis viselkedhet akár úgy, ahogy ez a lány, lehet olyan lobbanékony, bizonytalan.

Némelyik tettében visszaköszönni látom a saját fiatalságom. Viszont nem egy olyan dolog akadt, amit én nem tettem soha, mint például a keresztnevén szólítani anyukámat. Ám ez sem idegen tőlem, mert volt erre is példa a környezetemben.

Vagy ott van az, hogy meg sem lepődik azon, hogy Valter egy menő verdával jelenik meg érte az iskola előtt, majd szó nélkül belül a srác mellé és elhajt vele. Most azt mondom, hogy ilyet én biztosan nem tettem volna, de nem is voltam hasonló helyzetben, mint Vivien. Ki tudja én mit tettem volna? Szóval ez egy igazán megdöbbentő lépés volt számomra, picit meglepődtem rajta, de aztán némi gondolkodás után másképp néztem erre a szituációra is.

Voltak döntései a lánynak, amelyek dacból, dühből születtek, amelyeket a heves érzelmek vezéreltek, amelyek mind a fiatalságának, tapasztalatlanságának a számlájára lehet nagyrészt írni. Mert hát hogyan is látná át megfelelően az adott helyzeteket, hogyan is hozhatott volna helyes döntéseket, amikor még szinte gyerek, tinédzser még. Egy felnőtt számára sem könnyű tisztán látni, hát még egy ilyen fiatal, hormonjaitól megzavart lánynak.

Sajnos a történet végére sem láttam azt, hogy Vivien jelentősen változott volna, talán egy alig észrevehető hajszálnyit. Ám mégis másképp tekintettem rá, mint a történet elején, másképp láttam, jobban átéreztem, hogy mit miért cselekedett úgy, ahogy.

Nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra, izgatottan várom, hogy vajon Vivien képes lesz változni? Felnőni? Vagy legalábbis akar majd elindulni a változás útján? Én nagyon drukkolok neki! Jelenleg ott tartok, hogy nem kedveltem meg. Nem ellenszenves, nem utálom, inkább semlegesek az érzelmeim, várakozó állásponton vagyok, hogy mi lesz majd.

Mindannak ellenére, hogy nem lett a szívem csücske a lány, szerintem jól megformált a karaktere. Valóban egy dacos, lázadó fiatalt kapunk, aki bizonytalan, csapongó, hirtelen hoz döntéseket a fellángoló érzelmei alapján legyen az düh, vagy szenvedély.

Valterrel kapcsolatban sokáig nem jutottam dűlőre. Egyszerűen nem bírtam eldönteni, hogy most hová tegyem, mert még ha ő jófiú is, akkor is sötét árnyékok uralják a szívét, a lelkét. Elképesztően nehéz gyermekkora volt, ami miatt lett ő olyan, amilyennek megismerjük. Akadtak igazán vad dolgai, kirohanásai, amelyek megrettentettek. Értettem én őt, mert hát, ha az emberbe azt sulykolják bele egész életében, hogy semmit sem ér, hogy haszontalan, akkor egy idő után ezt elhiszi, és ilyenné is válik. Ebből pedig nehéz szabadulni. Ám elfogadni nem bírtam.

A döntései neki sem voltak mindig jók, hiszen igen lobbanékony természet révén, sokszor nem látott tisztán. Még sokkal nehezebb helyzetben volt, mint Vivien, és mégis rajta jobban látszott az, hogy változni akar a lányért, aki a fényt jelentette számára a sötétségben.

Hiába láttam a hajlandóságot a változásra a srácon, sokáig nem változott a véleményem róla. Aztán történt valami – ha elmondanám, spoiler lenne, így nem mondok csak annyit, hogy jelentős szerepet játszott a helyzetben a borotva –, ami után azt éreztem, hogy nem csupán másképp nézek rá, hanem kezdem megkedvelni. Még megrázóbb volt olvasni ezt a részt, mint a könyvet magát, mert itt éreztem azt, hogy belelátni Valter lelkébe, érzelmeibe.

A főszereplők mellett néhány szót kell szóljak a mellékszereplőkről is, akikről nem lehetett sokat megtudni. Mintha csupán halványan felsejlő kísérői lettek volna az eseményeknek. Jó, rendben, mellékszereplők, de keveset kap az olvasó belőlük.

Vivien anyukája és Valter nagynénje, Erica voltak azok, akik valamilyen szinten jelentékenyebben szerepeltek.

Bár a lány anyukájának viselkedése nagyon csapongó volt. Hol ellenezte a fiatalok kapcsolatát, hol elfogadta. Azért azt felhoznám mellette, hogy szerette a lányát, és a legjobbat akarta neki, csak nehéz volt kitalálnia mi is lenne a legjobb döntés.

Erica pedig az a mellékszereplő volt, akit sikerült megkedvelnem, mert ő volt az, aki támogatta Valtert, aki mellette ált mindig.

Igazán izgalmas volt a történet, voltak olyan jelenetek, ahol szinte a torkomban dobogott a szívem, úgy izgultam, hogy mi lesz.

Összességében elmondhatom, hogy tetszett a könyv, mert jól ábrázoltak voltak a főszereplők, és ha akadtak is fordulatok, amit ki lehetett találni, azért sikerült meglepnie az írónőnek.

Azért is szerettem Valter & Vivien történetét, mert a szereplők éltek, igazán éltek, szinte kiléptek a regény lapjairól. Néha magam sem tudtam, hogy olvasok róluk, vagy filmet nézek. Az igaz, hogy nem minden szereplőt sikerült megkedvelnem, de nagyon drukkolok a fiataloknak és kíváncsian várom, hogy mit tartogat Victoria Green a számukra.