Farmert és egy lila pólót rángatott magára a szőke, kék szemű nő, majd az idegességtől remegve járkált fel és alá az előszobában, miközben várta, hogy a fia felvegye a telefont.

Nem volt már olyan fiatal, de mégsem lehetett öregnek mondani, csupán a 40 évet töltötte abban az évben. Nagyot sóhajtva gondolt vissza a nyár elejére, amikor még minden rendben volt, de a születésnapja után megsokasodtak a jelek, amelyekből egyre inkább arra jutott, hogy rájuk talált a fia apja. Így azt tervezte, hogy tovább mennek, hogy ne találjon rájuk az a szörnyeteg.

Mindenáron szerette volna megóvnia Jacket, de úgy tűnt, már elkésett. Ez a vészterhes éjszaka elhozta számukra a poklot. Reménykedett, hogy talán még eltűnhetnek, de a fia nem vette fel a telefont.

Félelemtől telve emlékezett vissza a múltra, amikor megismerte azt a titokzatos alakot. Azonnal levette a lábáról a megnyerő külsejű pasas, akivel egy éjszakai bárban ismerkedett meg egy féktelen éjszaka. Soha előtte nem fordult elő, és azóta sem, de akkor teljesen elbűvölve odaadta magát Damiannek. Szenvedélyes éjszakájuk volt, ami megismétlődött néhány alkalommal, de csupán rövid ideig tartott a románcuk. A hőszerelmes egyik napról a másikra nyomtalanul eltűnt. Aztán egyszer véletlenül meglátta, ahogy egy fiatal nőt ölelget. Követte őket, majd, amikor elváltak, odament és számonkérte a pasast.

Végül kiderült, hogy Damian sokkal több egy hűtlen, link alaknál. Bedühödött a kérdőre vonásnál, és megmutatta valódi arcát. Nem más volt ő, mint egy rémisztő, pokolbéli démon. Már bánta, hogy elárulta nagy kétségbeesésében, hogy gyermeket vár. Megijedt, amikor a pokolbéli lény érdeklődést mutatott az utód iránt. Azt sem tudta, akkor hogyan szabadult el onnan. Félt, de nem esett bántódása, viszont nyugta sem volt. Egy újjal sem nyúlt hozzá a démon, de csak a benne növekvő magzat miatt. Aztán egy nap szerencséjére sikerült megszöknie, eltűnnie, de úgy tűnik, most rájuk talált és dühös, veszettül dühös.

Ekkor, mintegy a szavai megerősítéseképpen a ház ajtaja ripityára tört, majd megjelent Damian. Az emberekből létrehozott démoni seregét hátrahagyva, csupán néhány szörnyeteg kísérte, akik hátborzongató módon levedlették rémisztő külsőjüket, visszanyerték emberi formájukat, csupán a szemük izzott vörösen. Gyermekének apja, merthogy ő volt az, vöröslő szemekkel nézett rá a nőre, majd kezét, mely karmokká alakult abban a pillanatban, ahogy átlépte a ház küszöbét, felemelte Lucia felé, mire a nő az előszoba falának csapódott, majd a levegőbe emelkedett a teste. Olyan volt, mintha valaki a nyakánál fogva tartotta volna, pedig hozzá sem ért senki.

– Hol a fiam? – kérdezte hátborzongatóan reszelős hangján a pokoli teremtény. Valahol a démoni létforma és az emberi alakja közötti állapotban volt, aminek láttán megfagyott a vér az ember ereiben.

A nő mégsem szólt egy szót sem. Nem akarta elárulni a fiát. Még akkor sem mondott semmit, amikor azt érezte, hogy a szorítás erősödik a nyaka körül és már alig kap levegőt. Ha most meg kell halnia, akkor sem árulja el a fiát. Csak abban reménykedett, hogy ha az ő sorsa bevégeztetik, a szívének oly drága gyermek megmenekül.

Mindeközben Jack a közelből figyelte a házukat. Látta a betört ajtót, és félt, de aggódott az anyjáért, aki miatt eredeti szándékától eltérően hazajött, hogy magával vigye. Lassan közelebb merészkedett. Reszketett a félelemtől, de meg kellett tudnia mi folyik odabenn. Nem hagyhatja ott az anyját. Már alig volt pár lépésre a ház bejáratától, amikor egyszeriben valaki befogta a száját, és a földre nyomta.