Cassy Blacksmith: Te leszel a következő

 

20220525_063106.jpg

 

Titkokkal teli hátborzongató krimi, aminek minden sora feszültséggel teli perceket ígér. Egy történet, amelyben nem tudni ki áll az események mögött, és ez ki sem derül a könyv végéig.

Engem a jó könyvek mindig megtalálnak. Ezt bizonyítja az is, hogy Cassy Blacksmith: Te leszel a következő című regénye hozzám került.

Korábban nem hallottam Cassyről, amikor megkeresett, és lehetőséget adott a történetének olvasására, amiért nagyon, de nagyon hálás vagyok. Így utólag azt mondom, hogy sajnálatos lett volna, ha lemaradok róla.

 

A borítóról

 

Néhány szót szeretnék mondani a borítóról, ami már első pillantásra megragadta a figyelmem. Van benne valami baljós misztikusság.

Még fogalmam sem volt miről szól a könyv, de azt éreztem, hogy nekem ezt mindenképpen el kell olvasnom. Szerencsére nem kellett csalódnom, mert egy nagyszerű történet várt rám e sötét hangulatú borító mögött.

 

A történetről

 

Egy kriminél, vagy thrillernél fontos számomra, hogy úgy szövögesse a szálakat a szerző, hogy csepegtesse az információkat, az olvasónak legyenek sejtései, de ne jöjjön rá lényeges dolgokra idejekorán.

Ezt Cassy Blacksmith sikeresen megoldotta. Sőt! A végére olyan csavarokat tartogatott, hogy amikor már azt hittem mindent tudok, még akkor is képes volt meglepetést okozni.

Ügyesen elterelte a figyelmem, bedobott mindenféle információt, egy idő után majdnem mindenki gyanúsnak tűnt. A végén meg a fejem vertem volna a falba, amiért ennyire sikerült engem félrevezetni.

Na jó, azért volt valaki, aki az első pillanattól nem tetszett, azt éreztem, hogy rosszban sántikál. Végül kiderült, hogy nem egészen úgy van ahogy gondolom, de azért van igazság a megérzésemben.

A Te leszel a következő esetében nem egy pörgős sztorira kell számítani, mert ez egy lassabb sodrású krimi. Viszont erősen hat az ember lelkére. Engem annyira magával ragadott, annyira benne voltam a történetben, hogy este nem is mertem olvasni, mert kicsit félelmetes lett volna. Szinte látni véltem, ahogy mindenféle veszedelmes alakok lapulnak meg a sötét sarkokban és arra várnak, hogy elkapjanak.

Felkavarta az érzékeimet ez a történet, mélyen megrázta a lelkemet. Belefacsarodott a szívem, amikor kiderült, hogy ki és miért követte el a gyilkosságokat.

Megintcsak bebizonyosodott, hogy a káros szenvedélyek milyen rombolóak lehetnek az ember elméjére. Mennyire megváltozhat valaki viselkedése az őt ért fájdalmas események hatására. Egy pici mozzanatnak nagyobb jelentősége lehet, mint gondolnánk.

Semmi és senki sem az ebben a történetben, mint ahogy első pillanatra tűnik. Az olvasó feszült figyelemmel kíséri az eseményeket, időnként halvány, sejtései támadnak, mégis nehéz megfejteni a könyv titkait.

Szerettem ezt a történetet. Remélem, hogy a jövőben még több regénnyel lepi meg Cassy Blacksmith az olvasókat

 

Fülszöveg:

 

Obscure Valley nem egy olyan hely, ahová szívesen költözik az ember. Kígyók, krokodilok, csúszómászók… Hazel mást se szeretne jobban, mint egy kis időre eltűnni, így a szülei válása után apjával a Mississippi melletti kisvárosba költözik.

 

Hazel arra vágyik, hogy normális, nyugodt életet éljen.

De nincs biztonságban.

Mert ott van Gail Huber.

Gail Huber vonzó. Gail Huber veszélyes.

Gail Huber megölte a szüleit.

És Gail Huber le sem száll Hazelről.

 

A közeli Baton Rouge-ban két fiatal tűnt el, holttestüket meggyalázva nyilvános helyen hagyták. Obscure Valley-ben mindenki meg van győződve róla, ki tette. Ám Hazel kitart álláspontja mellett, hogy Gail ártatlan, egészen addig, míg az egyik osztálytársukat holtan találják a közeli mocsárban. Mert minden nyom arra utal, hogy Gail követte el a szörnyű gyilkosságot.

 

Aztán valaki egymás után mészárolja le a kisváros diákjait…

 

 

Itt lehet megtalálni az írónőt:

 

Cassy Blacksmith

 

 

A könyv elektronikus formában beszerezhető:

 

DiBook

Líra

Bookline

Álomgyár Kiadó