Mimi Taylor – Abby Winter: Az utolsó kívánság

 

covers_639846.jpg 

 

Ez a történet szétszed, majd összerak, miközben rabul ejti a lelked.

 

Az a szerencse ért, hogy a decemberi megjelenés előtt olvashattam Mimi Taylor és Abby Winter Az utolsó kívánság című közös könyvét.

Nagyon szeretem mindkét írónő regényeit, így hatalmas öröm és megtiszteltetés volt, amikor egy este Mimi azzal keresett meg, hogy olvasnám-e az Abby Winterrel közös könyvüket még mielőtt a boltok polcaira kerül. Természetesen azonnal éltem a lehetőséggel. (Ki nem hagytam volna!)

Még jó, hogy volt pár napom az olvasásra, mert bármennyire is akartam, képtelen voltam egyvégtében végigolvasni a könyvet. Egyszerűen facsarta a szívem. Eszméletlen jó történet, és imádtam is nagyon, de képtelen voltam anélkül olvasni, hogy ne folytak volna a könnyeim. (Zsepit készítsetek az olvasáshoz!).

Szív és lélek. Tengernyi érzelem. Szavakat alig találok mennyire csodás ez a történet! Igen, egy csodát alkotott Mimi és Abby együtt! Érződik, hogy mennyire jól sikerült egymásra hangolódniuk, annyira, hogy szinte meg sem lehet mondani, melyik részt ki írta. (Bár akadtak sejtéseim egy-egy jelenettel kapcsolatosan.)

Egy idő után eljutottam arra a pontra, aminél már egész egyszerűen képtelen voltam abbahagyni az olvasást, annyira belemerültem a történetbe, ami elvarázsolt, felkavart, örökre a rabjává tett.

Emlékszem, hogy a könyv végét munkába menet a buszon ülve olvastam. (Előtte éjjel alig aludtam valamicskét, azt is csak azért, hogy képes legyek dolgozni. Ezért maradt pár oldal reggelre.)

Annyira bőgtem, még a buszon is, hogy alig győztem törölni a könnyeimet. Kaptam pár fura pillantást, de nem bántam.

Arra készülnie kell minden olvasónak, hogy megcsavarják rendesen a szálakat a kedves írónők. Az embernek már-már megáll a szíve, a frász töri ki, olyan fordulatokat szőttek bele a cselekménybe. Hogy mikor és hogyan? Azt nem árulhatom el, mert az már spoiler lenne. Mindenesetre izgalmakban nincs hiány.

Odavagyok ezért a történetért! Imádtam az első soraitól az utolsóig, és nem győzöm elégszer mondani, hogy mennyire hálás vagyok, hogy olvashattam.

Egy érzelmes sztori, ahol nem az erotikán van a hangsúly, hanem a lelki folyamatokon. A gyász feldolgozásán, a szeretett személy elvesztésén, elengedésén, a más iránt érzett kötődés elfogadásán, megélésén.

Az már csak hab a tortán, hogy kétszer is elmerültem a könyvben (eddig, mert biztosan fellapozom még párszor). Az első alkalom után jelentősebb változtatást hajtottak végre a sztorin, és én már úgy voltam vele, hogy majd akkor derül ki mi is az, amikor majd nyomtatott formában a kezemben lesz a könyv. Ám nagy meglepetésemre a módosított szöveget is elolvashattam. Erről azt mondhatom, hogy nagyszerű ötlet volt ez a változtatás, mert ettől lett teljes az egész történet, ettől lett kerek egész. (Ajj! Erről megint nem mondhatok semmit. Pedig ez annyira, de annyira… Imádni fogjátok! De a rengeteg papírzsebkendőt ne feledjétek!)

Most, hogy úgy általában beszéltem a történetről, és arról, hogy milyen hatással volt rám, egy kicsit nézzük részleteiben is az eseményeket.

A történet elején kifejezetten ellenszenvesek voltak egymás számára Meghan és Sebastian. Az, hogy mi volt a probléma forrása, hamar világos lesz az olvasó számára, ami érthetővé teszi az ellentétet. Egyébként már ebben a helyzetben is, ahogy egymásnak feszülnek, érezhető az a hév, az a szenvedélyesség, ami közöttük ott vibrált kezdettől fogva.

Két csodálatos ember, akik félreértik egymást. Túl büszkék, és azt éreztem, hogy valahol nem is akarják meglátni milyen a másik igazából. (Bevallom nekem itt eszembe jutott Jane Austen Büszkeség és balítélete, valamint Shakespeare Sok hűhó semmiért című műve. Ez utóbbinál Benedetto és Beatrice kettősére gondolok. Az ő civódásukra, ellentétükre.)

Persze idővel képesek változni, másként látni nem csak egymást, de önmagukat, az érzelmeiket is. Az viszont bizonyos, hogy rendkívül nehéz utat járnak be mindketten, ám nem csak ők, hanem szinte mindenki a környezetükben. Senkinek nem könnyű. Elveszíteni egy feleséget, egy anyát, egy gyermeket. Kinek mi volt Joan, akinek az eltávozása elindította az egész történetet.

Itt be kell vallanom, hogy picit tartottam ettől a sztoritól. Az járt a gondolataimban, hogy vajon sikerül-e úgy bemutatni, leírni a gyász folyamatát, hogy az hihető legyen. Végül aztán igen hamar elszálltak ebbéli kétségeim, mert úgy jelentek meg az érzelmek, a reakciók a szeretett személy elvesztésével kapcsolatban, hogy szemernyi bizonytalanság sem maradt bennem.

Szépen fokozatosan változott a főszereplők egymás közötti kapcsolata. Egy pillanatra sem jutott eszembe, hogy túl gyors lenne bármi, esetleg elnagyolt, vagy épp ellenkezőleg, terjengős bármelyik rész.

Akadtak ugyan sejtéseim néhány dologgal kapcsolatosan, mégis Mimi és Abby úgy csavarták a szálakat, hogy tulajdonképpen végig azt éreztem, hogy fogalmam sincs mi történik majd a következő oldalon.

A főszereplőkön kívül voltak mellékszereplők, akiknek jelentős szerepük volt az események alakulásában, és akikről még szívesen olvasnék (Adam és Damien szerintem megérdemelnének egy-egy saját könyvet, vagy legalább egy-egy novellát. Bár igazából a novella ide nem elég, mert érezni lehet, hogy több van bennük egy mellékszerepnél.)

Rendkívüli hatással volt rám, az érzelmeimre ez a regény. Befészkelte magát a szívembe, a lelkembe.

Bizonyos vagyok abban, hogy pont úgy hatott az írónőkre ez a történet, míg megszületett, mint ránk olvasókra. (Legalábbis ezzel vigasztalom magam, ha már annyira megfacsarták a szívem!)

Ajánlom ezt a történetet minden romantikus lelkű olvasónak, de legfőképpen Mimi Taylor és Abby Winter rajongóinak! Ne hagyjátok ki! Higgyétek el érdemes elolvasni! (Csak zsebkendő legyen! Sok-sok zsebkendő!)

 

TARTALOM:

 

Sebastian Lawson úgy érzi, az élete végre révbe ért. Fiatal színészként megkapja a szerepet, amelyre vágyott; otthon gyönyörű felesége és imádott kisfia várja, akiket mindennél jobban szeret. Megvan mindene, amiről egy ember csak álmodhat. Azonban egy telefonhívás mindent megváltoztat.
Meghan Baker a munkájának él. Minden idejét annak szenteli, hogy egy olyan betegség után kutasson, amely hatással volt a gyermekkorára, s amely majdnem tönkretette őt. Egyetlen barátnője egy nap azonban olyan hírt közöl vele, ami alapjaiban rengeti meg eddigi életét.
Egy telefonhívás.
Egy szörnyű hír.
Egy utolsó kívánság.
Mi történik akkor, ha két olyan embert sodor egymás mellé az élet, akik szívből gyűlölik egymást? Képesek lesznek megbirkózni a rájuk háruló feladattal, vagy egyszerűen feladják?

Mimi Taylor és Abby Winter közös története megmutatja, mire képes az összetört szív, ha igazán szeret.

 

 

Itt lehet megtalálni az írónőket:

 

Mimi Taylor szerzői oldala

Mimi Talyor őrült világa

 

Abby Winter szerzői oldala

Titkaim könyvtára

 

Ahová még érdemes benézni:

 

NewLine Kiadó

„NewLine Kiadó” olvasói csoportja

 

 

A megjelenés varható ideje: 2020. december 18.

 

 

A könyv megrendelhető dedikáltan, ajándék könyvjelzővel, kedvezményesen a NewLine webshopból.

 

Megjegyzés: a kép forrása NewLine Kiadó; Grapholic of Ashley Redwood.