.

.

Égiháború készülődött a vidéki kisváros felett. Hideg szél fújt, az esti égbolton természetellenesen fehér felhők úsztak, melyek időnként szikrát vetettek magukból.

A lakók semmi különöst nem vettek észre, csak azt látták, hogy nagy égzengés készülődik, így mindenki igyekezett mihamarabb visszahúzódni otthona biztonságába.

Fogalmuk sem volt róla, hogy ezen az éjjelen nem a vihar lesz az, amitől félniük kell, hanem valami sokkal sötétebb és veszedelmesebb vár rájuk.

Egy fekete köpenybe burkolózott alak sietett keresztül a kihalt főtéren, időnként megállt, és az eget kémlelte aggodalmasan, majd tovább sietett a templom felé.

Amikor odaért a jól láthatóan felújításra szoruló isten házához, egy pillanatra felnézett a még ebben az állapotában is tekintélyt parancsoló, hatalmas épületre, majd bezörgetett.

Pillanatokon belül nyílt az ajtó, és a település egyetlen papja jelent meg, aki elsápadt, amikor meglátta a kései látogatót. Ám hamar összeszedte magát, és dühösen megszólalt.

– Mit keresel itt átkozott?

– Önnek is jó estét, atyám! Gondolhatja, hogy nem jókedvemben vagyok itt. Baj van...

A rejtélyes látogatónak nem volt lehetősége befejezni a mondandóját, mert hatalmasat dörrent az ég, majd a közeli fába villám csapott, kettévágva annak törzsét.

A fény egy pillanatra elvakította a templom kapujában állókat, akik egyszerre kapták a fejüket a villám sújtotta fa felé, ahol egy szárnyas alakot láttak megjelenni.