A szerző oldalán egy nyereményjáték alkalmával sikerült szert tennem a könyv egy személyre szólóan dedikált példányára, amit ezúton is nagyon köszönök az írónőnek.

 Sienna Cole: Elmejáték

Tartalom:

„Élni vagy túlélni”

Tim Ellis látszólag ugyanolyan, mint minden tizenhét éves iskolás srác: szereti a zenét, rajong a videójátékokért, és próbálja megtalálni önmagát. Egy nap azonban állig felfegyverkezve érkezik az iskolába, és brutálisan kivégzi négy osztálytársát. A kiérkező rendőrség kereszttüzében őt is életveszélyes lövés éri, minek következtében kómába esik.

Mike Marshall nyomozó magabiztosan lát neki az egyszerűnek látszó ügynek, azonban hamar fény derül rá, hogy a gyilkosság gyökerei sokkal mélyebbre nyúlnak a vártnál. Ráadásul felbukkan egy koronatanú is, aki a tragédia okozta sokk miatt kihallgathatatlan. Marshall nyomozó szokatlan módszerhez folyamodik: egy, az iskolai lövöldözések lélektanában jártas pszichiáter, dr. Miranda Crane segítségét kéri.

Vajon kik a felelősök abban, hogy a merénylet megtörténhetett? Ártatlanok-e az áldozatok? Van-e remény a gyilkos számára? Mike Marshall és dr. Miranda Crane óriási nyomás alatt dolgozva versenyt fut az idővel, és miközben lépésről lépésre felfejtik a szálakat, olyan megrázó titkokra bukkannak, melyekre még ők sem számítottak.

Sienna Cole, a lehengerlően izgalmas Lefelé a folyón című regény szerzőjének új lélektani thrillerében az emberi elme félelmetes játékaiban merülhetünk el.

Kép forrása: Pixabay

Véleményem:

♥♥♥♥♥

Miután elolvastam az Elmejátékot, idő kellett, hogy összeszedjem a gondolataimat. Az biztos, hogy egy igencsak elgondolkodtató olvasmány, ami teljesen lesokkolt.

Amikor az ember valamilyen szinten érintett valamiben, akkor egyrészt kicsit félve vesz kézbe olyan könyvet, ami adott témát jár körül, másrészt kíváncsian bújja a sorokat, várva, hogy a szerző mit hoz ki a helyzetből.

Azt mondhatom, hogy nagyon örülök, hogy elolvastam ezt a regényt, amit kötelezőként a fiatalok kezébe adnék, de nemcsak az ő kezükbe, hanem minden egyes szülőnek azt mondanám, olvassa el, hátha másként látja a dolgokat, hátha másképpen viszonyul a saját gyermekéhez.

Mert kérem a kommunikáció az, ami nagyon fontos. Amikor egy gyerek éljen bármilyen körülmények között, de tudja, hogy a szüleihez mindig fordulhat, bármi történjen, akkor ez hatalmas biztonságot tud adni, mert nem érzi majd azt, hogy egyedül van.

Persze nem csak a gyermek és a szülő az, akinek fontos szerepe van, bár azt gondolom a szülők az elsők, akik tehetnek gyermekükért. Ott vannak a pedagógusok, a testvérek, barátok, a környezet.

 Nem kellene szemet hunyni; tétlenül szemlélni, úgy tenni, mintha minden rendben lenne.

Igazi megoldás kellene, nemcsak eltávolítani a probléma forrását. Meg kellene vizsgálni, hogy miért tette valaki azt, amit tett. Nem azt mondom, hogy felmentés jár minden bűn alól, de sokszor annak van szüksége a legnagyobb segítségre, aki első látásra nem érdemelné meg.

Az emberek, a cselekedetek mögé kellene nézni, hogy kiderüljenek a valódi okok.

Tanulságos történet rajzolódott ki a szerző által megírt sorokból olyan stílusban, ami igazán figyelemreméltó. Úgy gondolom érdemes odafigyelni a kedves írónőre és elmélyedni a többi alkotásában is.

Idézetek:

Valakinek ki kell állni, és elmondani, mi húzódik a sajnos egyre gyakoribb és brutálisabb jelenség mögött, még ha az emberek szeretnek is azonnal ördögöt kiáltani és pillanatok alatt meghozni az ítéletüket.

Én ezt egy társadalmi problémának látom, ami minden egyes résztvevőt érint. Ugyanúgy felelőssége van benne a szülőknek, a gondozóknak, a tanároknak, a testvéreknek, a diáktársaknak.

Elsősorban a kommunikáció hiányát okolom, és megdöbbenve tapasztalom, hogy sokszor még a hajlandóság sincs meg rá. És ha mégis, akkor a megfelelő figyelem, türelem és empátia hiányzik.

A kultúránk tabunak tartja a szenvedést, egyszerűen nem akar vele foglalkozni, mert kellemetlen, fájdalmas, időigényes. Instant megoldásokat akarunk: a zavaró elemeket távolítsák el közülünk, a viselkedészavaros gyerek vegye be a gyógyszerét és üljön le a tévé elé, az áldozatot különítsék el a bántalmazótól, és a dolog meg van oldva. Sajnos ez nem így működik.