Robert MacLeod: A végső erő (Omega 1.)

 

20220120_154102.jpg

 

 

A Marysol Könyvkiadónak köszönhetően volt lehetőségem még megjelenés előtt elolvasni Robert MacLeod: A végső erő (Omega 1.) című könyvét, amit ezúton is nagyon köszönök.

Véleményírás előtt mindenképpen szerettem volna elolvasni a már megjelent kötetet, hogy lássam mennyiben más, mint az általam olvasott nyers verzió.

 

A borítóról

 

Mindenképpen szeretném megemlíteni a borítót, ami szerintem fantasztikus! Mondjuk ezen nem is csodálkozom, hiszen Grapholic of Ashley Redwood alkotása, akinek a munkáiért én egyenesen rajongok.

Az Omega esetében is sikerült egy olyan külsőt adnia a történetnek, amely vonzza a tekintetet, és amolyan „mindegy miről szól, de kell nekem” érzést kelt, ráadásul remekül illik a mögötte rejlő olvasmányhoz.

 

A történetről

 

Én egész egyszerűen imádtam ezt a történetet! Egyébként kevés sci-fit olvasok, de ez a sztori egy pillanat alatt magával rántott és nem eresztett, míg a végére nem értem. Képtelen voltam abbahagyni (még a második olvasáskor is).

Azt tapasztaltam, hogy alig volt olyan, ami szemet szúrt olvasás során. Nagyon egyben volt a sztori, így csak két említésre való dolog volt, amelyek szerintem csiszolásra szorultak. Mire viszont az olvasók elé került ez a könyv, a történet hatalmas változásokon ment keresztül. Örömmel láttam, hogy kisimultak a döccenők, kiteljesedett a történet.

Tetszett, ahogy a környezet, az idegenek, az idegen járművek, épületek nagyon szépen le voltak írva, szinte láttam magam előtt mindent, mintha egy filmet néztem volna, úgy peregtek előttem a történések. Annyira így volt, hogy bevallom időnként azon kell gondolkodnom, hogy most láttam, vagy olvastam Omega történetét.

 

Na de miről is szól a könyv?

 

Dante egy fiatal srác, aki egy farmon él a szüleivel. Jó gyerek, nem egy agresszív kötekedő, viszont nem valami szorgalmas és tettrekész, nem szeret a szülei farmján dolgozni, ehelyett a haverjával lóg, bulizik. Egy kedves, jólelkű, de léha srác képe tárult elém.

Aztán egy bulizással töltött este után találkozik Ranghagorral, egy idegennel, akinek lezuhat a földre az űrhajója, ő pedig haldoklott. Ekkor került a birtokába a wirox, ez a különös erővel bíró karperec.

Mondhatnánk szerencsés találkozásnak, mert tulajdonképpen az is, ha nem követte volna egy tragédia, ami alapjaiban változtatta meg Dantét, az életét.

A fiú bosszút esküszik, majd annak beteljesítése után a lelkében dúló harag hatására az lesz a célja, hogy levadássza azokat, akik ártanak másoknak, így lesz Dantéból Omega.

Évekig él a rejtélyes igazságosztó szerepében, majd ismét egy váratlan fordulat következik be az életében. Ismeretlen helyre kerül, ahol több embertársával együtt egy halálos kísérlet alanyai lesznek, amelyet a galaxist meghódítani szándékozó idegen faj végez.

Dante a wirox által biztosított páratlan erőben bízva, magabiztosan vág neki a rá váró veszélyes kalandoknak. A megpróbáltatások közepette találkozik Lisaval, aki gyengéd érzelmeket ébreszt benne.

Nehéz döntéseket kell meghozni főhősünknek, nincs könnyű helyzetben. Lelki vívódásokon megy át, mire rájön miként cselekszik helyesen.

Egyrészt egy izgalmas történet tárul elénk Robert MacLeod könyvében, aminek az olvasása közben egy percre sem lehet unatkozni, pörögnek az események, Sosem tudni mi történik a következő pillanatban, és amikor már azt gondolnánk nem érhet meglepetés, az író még akkor is képes meglepő fordulatokkal szolgálni.

Másrészt jól rávilágit arra, hogy mennyiféleképpen reagálhat az ember az őt ért eseményekre, mennyire nehéz is jó döntést hozni. Egyáltalán mi is a jó döntés? Megmutatja az emberi természet árnyoldalát, és a pozitívumait is. Láthatjuk, hogy milyen lelketlenné, kapzsivá válhat valaki, ha hatalma van, Ugyanakkor azt is láthatjuk, hogy igenis vannak olyanok, akik félre tudják tenni nézeteiket akkor, amikor a túlélés a cél.

Azt mondhatom, hogy egyszerre szórakoztató és elgondolkodtató olvasmányt kaptam ezzel a regénnyel.

Szerencsére nem durva függővéggel ér véget a kötet, valamilyen szinten lezárultak az események, de az utolsó oldalakon azért ott sejlik a folytatás. Bennem pedig türelmetlenül zakatol az a gondolat, az a kérdés, hogy mikor olvashatom a következő részt, mert nagyon kíváncsi vagyok rá hogyan alakul tovább a történet. Sok megválaszolatlan kérdés kavarog bennem, amelyekre szeretném megtudni a választ.

 

 

 

FÜLSZÖVEG:

 

 

Hunyd le a szemed, és képzeld el, hogy megkapod életed legnagyobb ajándékát!
Majd rögtön ezután egy olyan tragédiát, ami alapjaiban megrengeti a létezésed!
Te hogyan éreznéd magad?

 

Dante, az öntörvényű, de jószívű ifjú sosem látott erő birtokába kerül. Ez a hatalom azonban sokszor össze keveredik a lelkét mardosó haraggal.
Igazságosztó harcai közben egy olyan földöntúli világba csöppen, ahol nem az ember a legkegyetlenebb faj, és kiderül, az ereje mit sem ér, ha önmagán kívül másokra is vigyáznia kell.

 

Mire vársz még?
Vesd bele magad az Omega trilógia első kötetének fantasztikus világába, és tapasztald meg minden porcikádban, a végső erőt!

 

 

 

Az írót itt lehet megtalálni:

 

Robert MacLeod

 

 

A könyv beszerezhető a Marysol Könyvkiadó webáruházából, esetleg a nagyobb könyvesboltokból.