Rengetegszer került már elém az a kérdés (amivel egyébként minden olvasni szerető ember találkozott már), hogy mikor és milyen könyvnek a hatására szerettem meg az olvasást. Erre nekem az a válaszom, hogy amióta megismertem a betűket, azóta az olvasás a szenvedélyem.

Szinte faltam a mesekönyveket, amelyeket rengetegszer úrjaolvastam. Mindegyiket nem mutathatom meg, viszont voltak nagy kedvenceim, amelyeket még 17-18 évesen is szívesen lapozgattam (igazság szerint a mai napig időnként előszedem egyiket-másikat). Sőt! Még felnőtt fejjel is megmaradt a mesék iránti rajongásom. Na de lássuk akkor, mely könyvek is voltak gyermekkorom nagy kedvencei.

Ha egészen pontos akarok lenni, akkor elárulom, hogy már azelőtt odavoltam a könyvekért, mielőtt megtanultam olvasni. Ehhez kapcsolódóan van is egy érdekes sztorim.

Ezt a történetet igazából két éve tudtam meg, akkor mesélte el anyukám. Arról tudtam, hogy óvodás koromban betört a fejem, mert nekiestem fejjel a radiátornak az oviban, csak arról nem volt sejtésem, hogy miért.

Egy nyári napon, amikor a gyermekekkel anyukámat látogattuk meg, kinn ültünk a teraszon, beszélgettünk. Már nem emlékszem hogyan került szóba, de egyszerre anyu megszólalt, hogy "na akkor most elmesélem miért is tört be a fejed az óvodában." Sosem volt titok, csak valahogy én már nem emlékeztem rá, és nem került szóba korábban.

A sztori a következő. Bevittem az egyik kedvenc mesekönyvemet az óvodába, ez volt Móricz Zsigmond: A török és a tehenek című könyve. Történt pedig, hogy a csoport rossz gyermeke valamilyen módon megkaparintotta a mesekönyvet és eltépte. Én pedig összeverekedtem vele ezért, nem hagytam szó nélkül a dolgot. Ennek a balhénak az eredménye lett az, hogy fejjel a radiátornak estem, mire betört a fejem. Már akkoriban is veszélyes voltam, ha a könyveimről volt szó, pedig egyébként sosem mondhatták rám, hogy agresszív, verekedő ember vagyok.

Ez a kép régi, azóta sajnos nincs már meg a mesekönyv. (Keresem ezt a kiadást, de nem leltem rá sehol.)

Másik nagy kedvencem, amit még az óvodás ballagásom alkalmából kaptam ajándékba, Varga Katalin: Mosó Masa mosodája című könyv. Megszámolni sem bírnám mennyiszer vettem elő ezt a kötetet és mélyültem el a lapjaiban rejlő történetekben.  

Nem mai darab, hiszen 1987-ben léptem ki az óvoda kapuján örökre, de a mai napig könyvtáram féltve őrzött darabja.

Amikor az én gyermekeim lettek óvodások, kisiskolások, együtt lapozgattuk a könyvet, meséltem nekik belőle, vagy amikor már ők is tudtak olvasni, akkor saját maguk ismerkedtek a benne rejtlő mesékkel.

Volt egy másik könyve Varga Katalinnak, amit azthiszem nem csupán én forgattam előszeretettel, hanem sokmindenki kedvelte. Ez pedig az Én, te, ő című kötet.

Ahogy a Mosó Masa mosodája, úgy ez a könyv sem csupán kalandos történetekből állt, mert az írónő a nyelvtan világába kalazulta el az olvasókat.

Ha már közelednek az ünnepek, akkor meg kell említsek egy olyan karácsonyi kötetet, aminek a címe a Kedvenc karácsonyi könyvem. Mesék, versek, énekek találhatók ebben a könyvben, amit még most majd negyvenéves fejjel is szívesen lapozgatok. Amit ki kell emelnem itt, azok a gyönyörű illusztrációk. Egyszerűen áhítattal lesem a képeket minden egyes alkalommal, mert valami csoda mindegyik.

Bátran ajánlom ezt a könyvet, nagyszerű ajándék lehet a fa alá bármely kisgyermeknek. Számtalan meghitt pillanatban lehet része ezen mesékkel az olvasni még nem tudó kicsiknek és szüleiknek. 

Valószínűleg sokan emlékeznek a Walt Disney könyvekre, amelyek több mesét is tartalmaztak (és amelyekből a lapok egészen egyszerűen kipotyogtak). Az egyik kedvenc Walt Disney kötetem az volt, amelyben Robin Hood története is olvasható, ami nagy kedvencem a mai napig.

Emlékszem, ahogy elkezdtek hullani a lapok és igyekeztünk úgy megragasztani, hogy a helyükön maradjanak.

Megannyi kellemes délutánt töltöttem Vili, a veréb (a rajzfilmet is imádtam, de a könyv a csodás rajzokkal még inkább elvarázsolt), Rin Tin Tin, vagy Misi Mókus kalandjainak társaságában.

Még most is ott élnek bennem ezek a délutánok, amikor az ágyamra bevacoltam magam egy-egy könyv társaságában.

A könyvek egy részét, mint pédául az Aladdin és a csodalámpa és A rendíthetetlen ólomkatona című mesegyűjteményeket, vagy a Peter Pan és Wendyt valamilyen alkalomból ajándékba kaptam.

Emlékszem, hogy egyéb más mellett mindig kaptam könyvet is, amikor karácsony, névnap, születésnap, vagy egyéb alkalmak voltak. 

Az ajándékba kapott köteteken kívűl akadtak olyanok, amelyek a családban kézről-kézre jártak, generációról-generációra öröklődtek tovább. Biztosan nem egyedül ezek voltak, de valahogy ezek maradtak meg, talán azért, mert nagyon a szívemhez nőttek.

Még most is rajonással lapozgatom a Minden napra egy mese, a Hollókirály és más mesék, a Három amulett, vagy Hauff legszebb meséi című köteteket, amelyek társaságában megannyi boldog órát töltöttem.

 A végére egy olyan könyvet hoztam, ami már nem emlékszem, hogy hogyan került hozzám. Ajándék volt? Családi örökség? Esetleg valaki adta csak úgy? Bevallom fogalmam sincs. 

Annyi bizonyos, hogy egy igen érdekes, és általam nagyon sokat forgatott kötetről van szó, ami keleti szláv regéket és mondákat tartalmaz. A címe pedig Az Isten, a Sátán és a Muzsik. Ez a könyv megmutatja, hogy már egészen fiatalon kedveltem a különböző népek regéit, mondáit tartalmazó történeteket magukba foglaló köteteket, ahogy azt már számtalanszor említettem.

Arra a kérdésre, hogy kezdetben mi volt az ok, amiért könyvet ragadtam, ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor az a válasz, hogy menekülni akartam a valóságból. Jó volt elfeledni a mindennapokat és elmerülni a mesék, történetek varázslatos birodalmában.

Most már inkább szórakozásképpen olvasok, bár néha úgy érzem ma is jó egy kicsi elmenekülni a mindennapi hajtásból.

Örülök mindenkinek, aki velem tartott, és betekintett gyermekkorom kedvenc olvasmányaiba. Kíváncsi vagyok kinek mely kötetek voltak azok, amelyeket gyakran és jó szívvel forgatott kiskorában. Várom erről a beszámolókat a hozzászólásoknál a blogon.